2017. május 9., kedd

Mazsi a mamánál 1.


Idén szerencsés nagymama voltam, mindkét családnál ott tudtam lenni az anyáknapi ünnepségen. Jót tesz a szívnek, mikor az örömkönnyek mossák.
Minden unoka töltött időt nálam egyedül, csak még Mazsika nem. Rá került most sor, hogy egyedül hozzam el nyaralni. 
 Anyával indultunk reggel és a tesókkal, mintha szokásos nap lenne, de miután a tesókat kitettük az oviban és meghallgattuk az anyáknapi köszöntőt, a bölcsi helyett más utat választottunk. Metróztunk egyet - Mazs nagyon élvezte , rögtön haverkodott is egy hölggyel - majd mentünk a vonatra. Tesóihoz hasonlóan alig, hogy leültünk máris elő kellett venni az enni és innivalót. Tetszett neki a vonatozás, de a tesóit anno jobban érdekelte. Mazs inkább az emberekkel foglalkozott. Végig dumálta az utat, éneket, verselt. Egy pszihológus néni ült szemben főképp őt szórakoztatta.
 Megérkezésünk már közel délre esett, és még a buszra is várni kellett, így Mazsó pár percet aludt a buszon, a megállónál úgy ébresztettem.Dicséretére legyen mondva hősiesen nyitvatartotta szemét hazafele. Amikor meglátta, hogy Martin szalad eléje, akkor meg az álmot mintha kifújták volna a szeméből. Öröm volt látni, ahogy örültek egymásnak. Gyors ebéd után aztán gyorsan elaludt mindkét fiu. Ébredés után megérkezett Ninna az úszásról, rövid örömködés után hárman maradtunk Dédivel, akinek a botját mint mindig, most is ki kellett próbálni. Olyan szépen sütött a nap, hogy uzsonnázni is  kint uzsonnáztak, míg én lenyírtam a fűvet a ház előtt, mert a tyukok hiányolták a zöldet.



 Mazsóka is kertészkedett, Ő a virágok közé ültetett karalábékat öntözte meg.
 Majd előkészítettük a vacsorát. Palacsintát kevert
 majd jól meg is evett jó párat - a többit eltettük másnapra
 A fürdés Dédi nélkül nem az igazi
 Majd huncutkodás a mama ágyában
Alvás a Peppa malacokkal szendvicsben.Egyiken aludt, a másikat szorosan ölelte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése