2016. június 10., péntek

Kapormártás újkrumplival

Ma eljutottam oda, hogy mindegy, hogy mit, de valami zöldet kívánok. Miután a kertben még nem igazán tobzódnak a fogyasztható zöldségek, így abból főztem, amit találtam. Kapor volt, amiből tudtam egy csokorral szedni. No, az sem ment könnyen, mert az idén még a kapor is levéltetves lett.
Volt a hűtőben 2 szem újkrumpli, így adottak a főzelék alapanyagai.

A krumplit megtisztítottam, apróra vágtam, és egy negyed húsleves kockával feltettem főni.
Kevés zsírral rántást készítettem, kissé barnábbat, mint egyébként szoktam, és beledobtam az apróra miszlikelt kaprot, majd felengedtem a krumplis lével. Sóztam, simára kevertem. A sűrűségét korrigáltam egy kevés vízzel, majd adtam hozzá egy nagy kanál tejfölt, és pár csepp almaecetet.
Felforraltam és már fogyasztható is a friss tavaszi főzelék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése