2014. november 22., szombat

Baconos, túrós pite

 Tegnap este óta Regina azt emlegette, hogy almás pitét szeretne enni. No, miután volt itthon alma is, és levelestészta is, reggel neki is álltam, hogy megcsináljam az egyik tésztából. De csak odáig jutottam, hogy megdinszteltem az almát, mert jöttek a lányomék, hogy elvigyék Reginát. Gyorsan becsomagoltam az egyik tekercs levelestésztát és az almát, mondván, majd az anyja megsüti a pitét Ninnának. A másik tésztát bedobtam a fagyasztóba, hogy majd valamikor felhasználom, mikor eszembe jutott, hogy ha az édes pitét nem is, de a sósat én is szívesen megenném.
Két darabra vágtam a tésztát és kör alakúra sodortam.
Egy fej hagymát keves olajon megdinszteltem, és hozzáadtam 6 szelet bacont nagyon apróra vágva. Mikor a bacon kiadta a zsírját, hozzákevertem fél doboz túrót, fél doboz joghurtot . Ennyi volt a hűtőben. Egy tojást felvertem kis sóval, majd megkentem vele a pite tetejének szánt tésztát, valamint a pite aljának szánt tésztát is, hogy ne ázzon el. A maradékot a töltelékhez adtam. Sóztam, borsoztam, majd a formába kanalaztam. Megszórtam kevés reszelt sajttal - szintén maradék. Befedtem a formát és villával igazítottam a szélén, valamint megszurkáltam a tetejét. Ami nemcsak diszítő célokat szolgál, hanem a gőzök is könnyebben tudnak eltávozni sütés közben.
Fekete szezámmaggal szórtam meg. 180 fokos, előmelegített sütőben 40 perc alatt készült el, légkeveréssel.

Nagyi kötödéje - Nyakmelegítő

 A lányommal szinte egyszerre találtuk meg, és rögtön szerelem lett a dologból. Kis segítséggel, és párszori nekifutással remek ajándék lesz az unokáknak, és a lányomnak. Közepes vastagságú fonalból készültek, 3,5-es tűvel, maradékok felhasználásával.
Regináét írom le pontosan, ő 3 éves. 
62 szemre kezdtem, majd kötöttem egy sor simát, és megjelöltem a kötés közepét. 2. sor fordított, kivéve a 2 középső szem, amely sima. 3. sor ahogy adja magát. 4. sor sima, és a két középső sima szem mellett szimmetrikusan 2 fordított. Ezzel a metodikával dolgoztam, míg 7 függőleges borda alakult ki. Innét már variálás nélkül folytattam, míg 8 vizszintes bordasor lett, ekkor elkezdtem a garbó rész kialakítását, úgy hogy felszedtem az utolsó szemet, és körbe kötöttem 2 sima, két fordítottal. a garbó magassága 7 centiméter. Nagyon lazán láncoltam le. Ez nagyon fontos, mert az első alkotás nem ment át a tulajdonosa buksiján.
Leírom másképp is, mert volt aki nem úgy értelmezte ahogy én szántam.Úgy is sikerült, de kissé más lett, mint az enyém
1.sor sima
2.sor 30 fordított, 2 sima, 30 fordított
3.sor 30 sima, 2 fordított, 30 sima
4. sor 28 sima, 2 fordított,2 sima,2 fordított, 28 sima
5.sor 28 fordított,2 sima,2 fordított,2 sima, 28 fordított
6.sor 26 fordított,2sima, 2 fordított,2 sima,2 fordított, 2 sima, 26 fordított
7.sor.26 sima,2 fordított,2 sima,2 fordított,2 sima, 2 fordított, 26 sima
8. sor 24 sima, 2 fordított, 2 sima,2 fordított, 2 sima, 2 fordított,2 sima, 2 fordított, 24 sima
9.sor 24 fordított, 2 sima,2 fordított,2 sima,2 fordítottt, 2 sima, 2 fordított,2 sima, 24 fordított
10 sor 24 fordított, és a függűlegesnél simára sima, fordítottra fordított, 24 sima
11.sor 24 sima .... és így tovább.
A vállat, mellkast takaró  rész azért tud szépen kifeküdni, mert hátul fecskefark szerűen szétnyílik.
A felnőtt méretet 74 szemre kezdtem, 22 centi magasság után kezdtem a garbó kialakítását, és 9 cm után lncoltam le.

2014. november 3., hétfő

Nagyi kuglófja


Itt az ősz, a hidegben jól esik elkortyolgatni egy csésze illatos teát. A teához pedig kívánkozik valami harapnivaló. Ma a kuglófra esett a választás.
Hozzávalók: 4 tojás, 18 dkg cukor, 28 dkg liszt, 1 dl forró víz, 1 dl olaj, 1 sütőpor, csipet szódabikarbóna, 2 kanál darált dió, fél marék mazsola, fél tábla csokoládé, őrölt fahéj, őrölt szegfűbors, fél marék durvára vágott pirított dió
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját a forró vízzel, olajjal cukorral felverjük.
A lisztbe keverjük a sütőport, szódabikarbónát, fahéjat, szegfűborsot, és a darált diót. A száraz anyagokat összevegyítjük a felvert tojássárgájával. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és lazán a masszához keverjük, majd beleforgatjuk a mazsolát, diót és a csokoládédarabokat.
Kivajazott, kilisztezett kuglóf formába öntjük, és 180 fokos előmelegített sütőben 50 percig sütjük.
Rácsra borítva hűtjük, porcukorral meghintve tálaljuk.

2014. november 1., szombat

Csirkecomb zelleres currys szósszal

Pár éve beleszerettem az indiai konyha ízeibe, így lett az egyik kedvenc fűszerem a curry. Miután a száraz húsokat nem kedvelem, így esett a választásom erre a receptre. Egyszer már főztem hasonlót, most az alakítottam át kicsit, mert az ember abból főz, ami akad a konyhában. Sokalltam a behozott zellert a levesbe, és nem akartam, hogy tönkre menjen a maradék.
A csirke felsőcombokat megszabadítottam a bőrétől, - beledobtam a levesbe, tudom, hogy a diatetikusok a fejüket fogják a zsír miatt, de szép szint és jó ízt ad - és beleforgattam egy kis lisztbe.
2 nagy fej vöröshagymát apróra vágtam és 5 dkg vajon dinsztelni kezdtem. Mikor szép üveges lett, hozzáadtam a csirkecombokat és mindkét oldalukat átpirítottam. Kivetem a csirkét, és megszórtam a hagymát egy kiskanál garam massalával, és ugyanannyi durvára darált szinesborssal. Fél zellerhumót lereszeltem , és azt is a hagymához adtam, majd apró kockára vágtam egy paradicsomot és az is a lábasban kötött ki. Kevés ideig pirítottam, majd felöntöttem egy doboz tejföl és egy doboz joghurt keverékével. Sóztam, és belekevertem egy teáskanál curry port. Visszaraktam a szószba az elősütött csirkcombokat és fedő alatt hagytam rotyogni. 
Rizzsel tálaltam, és alaposan megszórtam csípős paprikával, nem csak az autentikusság miatt, hanem, mert én úgy szeretem.