2014. július 22., kedd

Cukkinis, kolbászos spagetti

Ismét az ezerarcú cukkini az egyik alapanyag. Mondtam is a menyemnek, hogy nem is tudtam, hogy ennyire szeretem ezt a zöldséget. Igaz, hogy tavaly főképp még csak levesnek, és rántott formában fogyasztottam, néha készitettem ratatuille-t, de az nem volt jellemző.
Már az a bejegyzés kezdés is unalmas lehet, hogy gyorsan, maradékok felhasználásával akartam ebédet készíteni, mert mire véget ért a délelőtti műszakom, már nagyon kopogott a szemem az éhségtől.
Hozzávalók: 1 nagy fej hagyma - most épp gyöngyhagyma, kb 5 dkg diákcsemege felkockázva, 1 kisebb cukkini, fél marék olívabogyó, fél tejszín - egyenest a fagyasztóból, olaj, só, csípős paprika, spagetti, ágacska rozmaring.
A spagetti vizet a gyorsforralóban forraltam, majd beledobtam a tésztát. Ez alatt felvágtam a hagymát és kevés olajon dinszteltem. Hozzáadtam a szalámit és a cukkinit. Mikor megdinsztelődött ,beledobtam a tejszínkockát, és tovább főztem. Hozzáadtam a fűszernek szánt olívabogyót, rozmaringot, sót. Ez alatt a tészta épp megfelelőre főtt, azt is a a mártáshoz öntöttem kevés főzővízzel együtt. Mivel nagyon szeretem a csípőset, chilipaprikával ízesítettem.

2014. július 20., vasárnap

Csirkés rakott cukkini

Ha nyár, akkor cukkini dömping. Ha cukkini, akkor igyekszem minél több alkalommal felhasználni, hisz könnyű, egészséges és nem utolsó sorban rengeteg van belőle. Mai ebédre az alábbit találtam ki.
Hozzávalók: fél csirkemell, 2 szem krumpli, 1 fej vöröshagyma, 1 kisebb cukkini, 2 paradicsom, só, bors, olaj, liszt, csirke fűszerkeverék, 1 tojás, 1 kis doboz joghurt
A húst felszeleteltem, megszórtam  - ill. az unoka - a fűszerkeverékkel, és beforgattam liszbe.Ezt a feladatot is kiadtam.
Felszeleteltem a hagymát, krumplit, paradicsomot, cukkinit. No, itt is volt némi segítségem.
De mint a képek mutatják az ebéd elkészítése gyerekjáték.


 A csirkemelleket kicsit átsütöttem, majd a maradék olajjal kikentem a jénait. Leraktam a krumplit, hagymát, majd sóztam. Következtek a csirkehús darabok. Erre ismét kevés hagyma, majd a cukkini következett, valamint a jó érett paradicsomkarikák. Az edény tetejére szépen elosztottam a  zöldség maradékot . Egy tojást, kevés borsot, a joghurtot, sót összekevertem, majd nyakon borítottam a zöldségeket. Negyven percig sütöttem fedő alatt, majd tíz percig fedő nélkül. Eredetileg akartam rá sajtot tenni, de lemondtam róla, hogy könnyű ebéd legyen ebben a nagy melegben.



2014. július 16., szerda

Cukkinis lecsó

Vacsorának készült, nem egészen  húsz perc alatt, amibe az alapanyagok szedési idejét is beleszámítottam. Kevés olajba aprítottam 2 közepes vöröshagymát. Mig az kicsit dinsztelődött, addig felaprítottam 4 db közepes paprikát, 3 db paradicsomot, egy baby cukkinit és egy fél méregerős chilit.
Mindezt a wok-ba hajítottam, sóztam, megkevertem és lefedtem. Tíz perc után levettem a fedőt, párszor átkevertem a lecsómat és már tálaltam is. Jó kanál tejföllel, friss rozskenyérrel mennyei, bár kicsit csípős vacsora kerekedett. Most próbáltam ki először, hogy szinte több volt a cukkini, mint a paprika. Nem volt eltérés ízvilágában a hagyományos lecsótól, talán kissé szaftosabb lett tőle.

2014. július 14., hétfő

Currys csirke, avagy ebéd a sárga szín jegyében

Valami könnyű, gyors és nem utolsó sorban sok zöldséges valamire vágytam, de persze azért legyen benne valami hús is. Nem kívántam a nehéz, magyaros ízeket, elvetettem a szaftos, tejfölös étel lehetőségét, így aztán szokás szerint improvizáltam. A keleties ízek feleltek meg a mai hangulatomnak.
A kertből hoztam be hagymát - a váltzatosság kedvéért három félét - fokhagymát, 5 szép sárgarépát, 2 sárga baby cukkinit. A fagyasztóban megtaláltam a menyem által megkezdett kukorica konzervet.
Fél csirkemell, egy csészényi rizs, és a fűszeres polc adta lehetőségek - máris indulhat a főzés. Már többször írtam, hogy áldom, aki feltalálta a wok-ot, imádok benne főzni. Kevés olajon fehérre sütöttem a vékony csíkokra vágott csirkemellet. Hozzáadtam a nagyobb darabokra vágott vöröshagymát, a vékonyra szelt fokhagymát, a gyufaszálra szelt - az igyekezet megvolt, siker nem volt tökéletes - sárgarépát és a kukoricát. Megszórtam egy kis borssal, garam massalával és jócskán adtam hozzá curry port. Loccsantottam rá egy evőkanálnyi szója szószt  és szép szorgalmasan rázogattam az edényt. Mielőtt késznek nyilvánítottam volna, hozzáadtam a felszelt baby cukkinikat.
Curryvel ízesített, szinezett rizs készült hozzá.