2012. június 8., péntek

Cukorborsó télire

Ma reggel nem úgy ébredtem, hogy cukorborsózással kívánom tölteni a napom, de hát ember tervez, Isten végez. Kedvenc Blanka nénimnek balesete volt a tavasszal - eltörte a lábát, - gondoltam meghálálom a sok segítségét és felhúzkodom a borsóját, valamint segítek neki letépkedni a szárról. Nem is volt ezzel semmi gond sem, nagyon örült, mikor átmentem az ötletemmel. Fel is húzkodtam 3 talicskányi borsót, kellemes beszélgetés közben a szőlőlugas hűvösében lecsipegettük a hüvelyeket, miután már párszor meg lett szedve az ágyás, így egy jó vödörnyi lett. A meglepetés akkor ért, mikor a termést további feldolgozás végett be akartam vinni kedvenc szomszédasszonyom teraszára, hogy ott kényelmesen kifejthesse azt. Ugyanis Blanka néni közölte velem, hogy Ő már nem akar eltenni télire borsót, cincáljam csak haza és rakjam el én, úgyis van két unokám, kell nekik a bio zöldség. Így ugye már nem is tűnik olyan önzetlennek a segítség!:) No, majd kitalálok valamit legközelebbre. Így aztán 11 óra körül elkezdtem  borsót pucolni, majd alaposan megmostam, blansíroztam, hűtöttem, lecsepegtettem és fél 5-re már hűtőszekrénybe is került bezacskózva. Hogy miért is írtam ezt meg?
Egyrészt, mert a mai elidegenedett, másokra oda nem figyelő világban jól esik az embernek, ha ilyen szomszédja van, másrészt meg elgondolkodtam, hogy ezt a borsót, amire rászántam 5 órát az időmből - nem számolom amit Blanka néni szánt rá - mennyivel szívesebben fogom enni. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel nyugodtabban adom majd az unokáimnak, mivel tudom, hogy ez valóban bio.

2012. június 6., szerda

Egészséges, gyors pizza

Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy egyik vacsorára pizzát sütök, de a cukrom miatt mindig lebeszéltem magam róla.Ma reggel viszont 5,8-as cukrot mértem, és az előző hetekben is a megengedett határokon belül mozgott az érték, úgy gondoltam, igazán megérdemlem, hogy engedjek vágyaimnak. Így aztán gyorsan bekevertem a tésztát, de ügyeltem, hogy egészséges legyen amennyire lehet. 
Pizza tészta: 5 kanál sima liszt, 2 kanál graham liszt, 1 kávéskanálnyi oreganó, csipet só, 1 teáskanál olaj, 1 dl víz, 1/3 porélesztő. Alaposan összegyúrtam és duplájára kelesztettem. Sütőpapirra helyeztem a kézzel kinyújtott tésztát, megkentem paradicsompürével, rátépkedtem 2 szelet sonkát.Megszórtam maradék camembert sajttal - tudom, hogy nem erre találták ki, de nem akartam kidobni, finom francia sajt volt, és mint evésnél kiderült, nem is volt rossz ötlet. Szeltem rá egy közepes hagymát, valamint csipős chilit. Megszórtam borskeverékkel és reszeltem rá még kemény sajtot. 15 perc alatt készre sült. Vacsorára két személy részére elegendő ez a mennyiség

Gombasaláta csirkeszárnnyal és rizibizivel

Találtam a hűtőben kb. 15 dkg gombát. Ahhoz kevés, hogy valami tartalmas étel készüljön belőle - kivéve a levest - de azt meg tegnap ettem Édesanyámnál. Így gyorsan csináltam belőle egy salátát. Eredetileg majonézzel akartam készíteni, de a fogyókúrám érdekében erőt vettem magamon, és lightosabbra kevertem.
A gombát nagyobb darabokra vágtam és lobogó sós, tárkonyos, borsos,köménymagos vízbe vetettem. Pár perc után tálba szedtem és locsoltam rá egy kis balzsamecetet. A vízbe öntöttem pár csepp ecetet, és beledobtam a vékonyra felszeletelt vöröshagymát. Mikor kissé összeesett, azt is kiszedtem. A gombát, hagymát 2 kanálnyi 12 %-os tejföllel kevertem. Remek kiegészítője lett a sült csirkeszárnynak és rizibizinek.
Csirkeszárny: sóztam, meglocsoltam fűszerolajjal, pirosra sütöttem.
Rizibizi: kevés olajon megfuttattam a rizst, felengedtem vízzel, sóztam borsoztam.Mikor félig elkészült, hozzáadtam a frissen kifejtett zöldborsót.

2012. június 3., vasárnap

Csirkemell újhagymával és csirkemájjal

 Miután nálam vendégeskedett az unokám - és persze a lányom is - így nem akartam az egész napot a konyhában tölteni, elvégre azt akkor is megtehetem, ha egyedül vagyok. Ma inkább élvezni akartam az unokázást, gyönyörködni, ahogy Regina rácsodálkozik a madarakra, fákra, virágokra. Így aztán ismét a gyorsan, finomat, egészségesen alapelv szerint főztem. Időnként a lányom is besegített, ha Reginának Mama hiánya volt. A csirkemellet, májat felkockáztuk, és lisztbe forgattuk. Kevés olajon fehéredésig sütöttem a mellet, majd tányérra szedtem. Ugyanezt az olajon való átpörgetést alkalmaztam a csirkemájnál is.A májat is a tányérra szedtem. A visszamaradt olajba dobtam egy nagy csokor közepes nagyságúra vágott újhagymát zöldjével együtt, és dinsztelni kezdtem, majd öntöttem rá kb. 3 cl fehérbort és kevés vizet, azzal feloldottam a lesült pörcöt, majd visszaöntöttem a máj és mell darabokat. Sóztam, borsoztam. Miután a májhoz illik a majoránna, azt sem sajnáltam a fűszerek közül. Miután a húsokat késznek nyilvánítottam, a kertben szedtem  petrezselyemzöldet, fokhagymaszárat, és felaprítva az ételre szórtam. Házi készítésű bodza szörp volt az italunk.

Májusi cukorborsó leves

 Kedvenc szomszédasszonyom kertjében szedésre érett a cukorborsó, így ma evidens volt, hogy borsó levest eszünk. Alaposan megmostam a hüvelyeket, mielőtt kifejtettem, mert a héját is hasznosítani akartam. A kifejtés után a hibátlan hüvelyeket hideg vízben feltettem főni, azzal a szándékkal, hogy majd azzal engedem fel a levest ,így az sokkal ízletesebb lesz. Anno még Édesanyámtól láttam , amikor még nem igazán volt sok borsó, de így mégis nagyon aromás levest főzött. Bekevertem a levesbetétet is, hogy álljon kicsit, hogy a búzadara szemek megduzzadhassanak. Levesbetét: 3/4 tojás - a fehérje felét lefagyasztottam - 2 kanál búzadara, 1 kanál liszt, 2 kanál olaj, csipet só.
Kevés olajon feltettem dinsztelődni a sárgarépát, borsót. Fedő alatt pároltam. Került bele zsenge egész borsó is, egyrészt mert szedésnél sikerül nem teljesen kifejlettet is leszedni, másrészt azért, mert imádom a főtt borsóhéj külső részének ízét. Nagy előnye van a saját kiskertnek, mert szedtem friss petrezselymet, kaprot, új hagymát, fokhagymaszárat, lestyánt, tüchtig kis csokrot kötöttem belőle és a levesbe dobtam. Felöntöttem a borsóhéj levével és beleszaggattam a galuskát. Csodálatosan édes, igazi tavaszi levest ettünk. Lányom megjegyezte ebédnél, hogy mintha egy kicsit sótlan lenne - közöltem vele, hogy nincs is só a levesben, a zöldek ízét érzi - nem sózott utána.

2012. június 2., szombat

Sült császárhús kuszkusszal, krumplival


Spárban láttam meg a hentes pultban a gusztusosan roláddá tekert császárhúst, és miután mindennek ellent tudok állni, csak a kísértésnek nem, így gyorsan vettem is egy szép darabot. De nem voltam önző, mert megosztottam Édesanyámmal és a Lányommal is. Ma magamnak is vágtam le egy szép szeletet, kb. másfél cm vastagot. Kedvenc fűszerdarálómban őröltem színes borsot, köményt, szegfűborsot, koriandert  és a megsózott hús minden oldalát alaposan belenyomkodtam a fűszerkeverékbe, hogy szép kérget képezzen rajta. Pár csepp olajat öntöttem a forró serpenyőbe  és beleraktam a húst. Meghámoztam egy nagyobb burgonyát , kisebb hasábokra vágtam és a hús mellé dobtam. Fedő alatt közepes lángon sütöttem. Közben egy kis kávés pohárnyi kuszkuszt leforráztam és kevés sóval ízesítettem. Tíz perc sütés után a húst és a krumplikat is megfordítottam, és újabb 10 perc után már tálalhattam is a ropogós pirosra sült húst a kétféle körettel, és Édesanyám savanyú uborkájával.
Énekes rigó az ablak előtt

Öt perces tavaszi saláta

Miután a mai ebédem hús volt- abból is csak fél adag - így meg sem lepődtem, hogy vacsorára valami salátát kívántam. Hiába, az ember már nagyon vágyik a zöldségekre, hosszú volt a tél. Miután ma esős idő volt, így megtartottam Szent Heverd el napját, nemcsoda ha nem igazán akartam sokat pepecselni a vacsival. Ilyenkor jön jól, hogy a hűtőbe már megmosva, centrifugálva raktam el az Édesanyámtól hozott fejes salátát. Gyorsan széttépkedtem 6-7 levelet, felaprítottam egy jó érett paradicsomot, egy fél avokadót. - Ekkor jöttem rá, hogy Jarjar kutyus az avokádót is szereti , mert a leesett darabokat pikk-pakkra bekapta. Meglocsoltam saját kezüleg készített fűszerolajjal, szeltem bele 1 nem tévedés egy szelet gépsonkát, 2 dkg ementálit. Megszórtam fekete szezámmaggal, napraforgómaggal. 2 kanál vizet összekevertem 1/4 zacskó fokhagymás öntettel, ezzel meglocsoltam a salátát, összeforgattam és reszeltem rá parmezánt.Saját süttetű kenyeremmel remek vacsora kerekedett
Jarjarka sziesztázik