2010. november 30., kedd

Saláta vacsora


Ha lenne VKF kiírás mostanában a maradék felhasználásra, az e heti étrendemmel nyugodtan pályázhatnék. Vasárnap a lányomék elhozták a grillcsirke maradékot, mondván jó lesz Jarjarkának. Miután szemrevételeztem az un. maradékot, megállapítottam: tetszik - nem tetszik kutyusomnak, osztozni fogunk, mert azért enyhe túlzás, hogy egy kutya, bármennyire is elkényeztetett, csirkemellet egyen.
Volt egy fej salátám, így felét gyorsan tálba tépkedtem.Hozzáadtam a felvágott mellet - nem voltam szőrösszívű -osztozkodtunk. Ebből következett, hogy gyorsan főznöm kellett egy sajtos virslit, hogy valamennyi husi is legyen a salátában. Pirítottam egy félmarék diót, és kissé megtörtem. Nagyon szeretem megpirítva, mert sokkal intenzívebb, teltebb az íze. Most kissé túlpirult pár darab, míg a citromlevelet aprítottam, de legalább nem kell széntabletta. Dobtam bele fél marék olivabogyót, egy paradicsomot, reszelt füstölt sajtot, egy cm vékonyra szelt póréhagymát.
Öntetnek kevertem egy pohár tejfölt, balzsamecettel,és megspékeltem sóval, borssal, olívaolajjal.
Egy szelet saját készítésű kenyérrel, kevés croutons-sal kiváló vacsora.

2010. november 29., hétfő

Fotózgatok

Őszi égbolt.
Jarjarka kiváncsiskodik.
Bentről sokkal szebb a hóesés.
Játékosság, avagy tető a la Vasarely.
Tél fényei.

Ecetes hal - ecetes zöldség

Mióta egyedül élek,azóta a gyorsaság mellett, a maradékok felhasználási lehetősége is szempont a főzőcskénél. Vasárnap megkívántam a rántott halat. Mivel a hűtőben találtam karfiolt, padlizsánt és paszternákot, így ezekből is rántottam ki. Ahogy mondják: A szemem nagyobb volt, mint a szám - egy-egy darabot letuszkoltam mindenből. Bevallom a halnál Jarjarka is segített.
No, ma hazafele ihletem támadt. Itt a Szigetközben nagy hagyománya van az ecetes halnak, igaz ,az nem pangasiusból, hanem folyami halból -főképp keszegből, pontyból - készül, de apró nüánsz béli eltérések sosem szoktak zavarni.
Egy tálba leraktam a rántott akármiket félfőre vágott vöröshagymával rétegezve.
Vizet forraltam 1 kávéskanál cukorral, egy teáskanál sóval, egész borssal, rozmaring ággal, mustár maggal, korianderrel,majorannával, babérlevéllel. Mikor alaposan kifőttek az ízek, öntöttem bele ecetet, majd azon forrón a halakra borítottam. Lefóliáztam, majd pár napi hűtőben való érlelés után remek csemege lesz.

Miután a fentebb említett csemege csak két-három nap múltán lesz fogyasztható, így valami vacsorát kellett alkotnom. Így került elkészítésre a vegetáriánus rakott tészta. Most siettem - tehát főtt tésztából készült. Míg megfőtt a tészta, lereszeltem a kemény sajtot.Valóban kemény volt, már egy hete szikkadt a polcon. Kivajazott jénaiba leraktam a tészta felét, rámorzsoltam egy negyed doboz túrót, majd a sajt egy részét.Meglocsoltam fűszerolajjal, majd megismételtem a procedúrát. A tetejére halmoztam jó sok tejfölt és a mikróba dugtam. Tíz perc elteltével már fogyasztható volt a vacsora, ami nem éppen fogyókúrás, de gyors és minden romlandó tejféle elfogyott a hűtőből.

2010. november 27., szombat

Az én kenyerem....

Imádom a kenyeret, ami - ne szépítsük a dolgot - meg is látszik rajtam. Miután a lányom is kirepült a házból, életmódot váltottam. Egy darabig vettem az un. magos kenyeret, de nem igazán voltam vele elégedett, hisz 480 Ft/kg áron nem igazán tudtam, hogy mit is eszem, és hogy vajon mennyi lehet benne az ízjavító és az egyéb adalék anyag. Ezért elhatároztam, hogy majd én megsütöm a saját kenyerem. Bevallom az első nekifutás nem lett tökéletes, ugyanis nem volt elég meleg, hogy jól keljen a kenyértésztám.
No, de gyakorlat teszi a mestert....
Első ténykedésem az volt, hogy még azelőtt befűtöttem, hogy elővettem volna az élesztőt. Langyos vízben felfuttattam, majd adtam hozzá egy csésze zabpelyhet, egy csésze teljes kiőrlésű rozslisztet, és ugyanannyi graham lisztet. Dobtam bele fél-fél marék szezám,-napraforgó,-és lenmagot és késhegynyi sót. Alaposan kidolgoztam - azért, hogy ne ragadjon annyira adtam hozzá fél maréknyi réteslisztet. Alaposan bebugyoláltam egy konyharuhába és a radiátorra raktam keleszteni. Mikor kétszeresére nőtt a tészta ismételten átgyúrtam, majd megformáztam és a sütőedénybe raktam egy újabb kelesztésre. Előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt készült el. Elégedett voltam az eredménnyel.

Rakott tészta

Gyorsan meleg és jó vacsorát készíteni - ez minden háziasszony vágya. Én, aki egyedül élek, még ezt kiegészítem azzal, hogy mindezt abból kell előadni, ami a hűtőben található, hisz bevásárolni hetente egyszer szoktam.
Most tehát találtam a hűtőben, túrót, kevés füstölt kolbászt, füstölt sajtot, tejfölt, póréhagymát, tejet, fűszerolajat. a kamrában meg mindig akad valami száraztészta - most épp orsó.
A jénaiba öntöttem a tészta felét. Rászórtam a túrót, karikára vágott póréhagymát,pár karika kolbászt, majd alaposan megszórtam reszelt sajttal.Sóztam, borsoztam, majd ezt a műveletet megismételtem. Felöntöttem annyi tejjel, hogy bővel ellepje és sütőbe dugtam. /Vigyázni kell, hogy mennyire púpozzuk, mert könnyen kifut - tapasztalat/Mielőtt teljesen elkészült, a tetejét megszórtam sajttal, alaposan megtejfölöztem és meglocsoltam fűszerolajjal.

Póréhagyma krémleves

Imádom a leveseket, így aztán a szűk téli választékból kellett valami érdekesebbet kitalálnom, mint a sablonos húsleves. A hűtőben árválkodott egy darab póréhagyma - inkább már csak a zöldes része, - gondoltam legalább kontrasztban lesz a frissen esett hóval, és már meg is volt, hogy mi lesz az ebéd. A Mamától kaptam egy akkora paszternákot, mint egy jókora cukorrépa, gondoltam, ha abból is beleteszek egy szeletet, csak használni fog az ízének.
A póréhagymát karikára vágtam és húsleves kockával ízesített vízbe dobtam. Felkockáztam egy közepes krumplit, egy vastag szelet paszternákot és az egészet puhára főztem. Kevés tejszínnel
simára turmixoltam pirított kenyérkockával tálaltam.

2010. november 23., kedd

Rozmaringos tarja

Vasárnap arra gondoltam, hogy pesti kirándulásról hazatérve beugranak hozzám a lányomék ebédre, így hagytam, hogy közel kilónyi tarja guruljon elő a mélyhűtőből. Miután kiderült, hogy csak a lányom lesz vendég, így megmaradt két szelet husi, amit köménnyel, és flekken fűszerkeverékkel beszórva fóliába csavartam a mai napig.
Hazatérve kevés olajat öntöttem a serpenyőbe, majd utána dobtam pár ágacska rozmaringot. A húsokat gyorsan megpirítottam mindkét oldalán, majd fedő alatt puhára sütöttem. Félidőben mellé hajítottam a főtt krumplikat, és szórtam rá egy gerezd fokhagymát.
Mama féle ecetes paprikával, és salátával tálaltam.