2010. június 29., kedd

Paradicsomos padlizsánsaláta

Ma fogós kérdés volt a vacsora, ill. a holnapi ebéd kérdése, ugyanis elromlott a munkahelyen a mikrónk. Ami ugye azt jelenti, hogy olyan étket kell holnap vinnem, amit nem kell melegíteni. A lehetetlennek tűnő feladat megoldásának első lépéseként kitártam kedvenc hűtőm ajtaját és szemrevételeztem a kínálatot. Találtam gombát, és egy padlizsánt, ami már közel egy hete várta, hogy végre észrevegyem, hogy koketál velem. Még arra is képes volt, hogy felhívja magára a figyelmem, hogy csodálatos mély lila ruháját barna folttal rondította el. Sikerült is felkeltenie érdeklődésemet, így belőle készült a mai vacsora ill. a holnapi ebéd. A vacsorának melegen, holnap pedig hideg salátának eszem a végeredményt.
Úgy gondoltam, ha van paradicsomos gomba saláta, - mármint svéd gomba saláta - akkor ugyanez előadható padlizsánból is.
A padlizsánt meghámoztam - héjasan szoktam felhasználni, de korából adódóan most jobbnak láttam, ha levetkőztetem - és apróra felkockáztam. Kevés olajon megdinszteltem egy felaprított vöröshagymát, majd beledobtam a padlizsánt. Miután egy gomba is kigurult a hűtőből, így megjutalmaztam a padlizsánhoz való ragaszkodását, és azt is beleaprítottam. Sóztam, borsoztam és megszórtam oreganóval. Mikor a padlizsán átsült, beleöntöttem egy kis doboz sűrített paradicsomot, és mivel imádom a csípőset, egy kis csípős kechupot is. Felforraltam, majd meglocsoltam egy kis saját alkotású fűszerolajjal, megszórtam kakukkfűvel. Vacsoraként melegen, egy szelet 7 magos kenyérrel finom volt. Ami még a mai vacsora erényei közé tartozik, az az, hogy negyed óra alatt elkészült.
Rovar lakoma.

2010. június 27., vasárnap

Spenótos tészta


Tegnap édesanyámtól kaptam két maréknyi bébi spenótot.Még ma reggel is úgy gondoltam, hogy gyorsan készítek belőle egy adagnyi főzeléket, de miután a múlt héten főzeléket ettem főzelékkel, meggondoltam magam. Kedvenc Blanka nénimnél nagyon szép fokhagymaszár kacsingatott át a kerítésen, és máris körvonalazódott fejemben az ebéd.
Apróra nyeszeteltem 6 szelet bacont, majd serpenyőbe dobtam, hogy adja ki a zsírját. Utána dobtam az összevágott fokhagymaszárat és egy fél gerezd fokhagymát. Közben kifőztem a tésztát és a lábasba öntöttem.Utána dobtam a spenótot, és egy egész tojást ütöttem bele, könnyedén átforgattam, hogy a spenót összeessen, majd megszórtam újhagymával és aprított chilivel. Sóztam, borsoztam, joghurttal, reszelt sajttal fogyasztottam.

2010. június 26., szombat

Fogyókúra-részeredmény


20 napja kezdtem új életemet, és az életmódváltás a kilóimban is meghozta a várva várt változást. Örömmel jelentem, hogy a ma reggeli mérlegeléskor 71,4 kg-t mutatott a mérleg. Szerintem nagyon szép eredmény, mivel nem számoltam a kalóriát. Sőt, semmi olyan dologról nem mondtam le amit igazán megkívántam. Így esett, hogy a múlt hétvégén Édesanyám készítette töpörtyűt vacsoráztam, és ezen a héten két alkalommal is elcsábultam egy kis fagyira. Viszont vannak dolgok, amiben gyökeres változtatást hajtottam végre. Ilyen , - és szerintem ez volt a siker egyik alappillére - nem ettem fehér lisztből készült pékárut. Vettem 7 magos kenyeret - fél kg, 220,-Ft - ez elég volt hétfő estétől péntek estig. Reggel megittam a 2 dl tejeskávémat cukor nélkül.
8 óra körül megettem a szendvicsemet, ami 2 vékony szelet kenyér, 2 szelet sonka és valami zöld.Nekem a jégsaláta és az uborka jött be, a paprikától égett a gyomrom. - arra viszont remekül bevált a Salvus víz, alkalmanként fél dl.
10 óra körül megettem 1 almát, majd 12 körül az itthonról vitt ebédet, ami általában főzelék, vagy valami olyan amiben van zöldségféle. Vacsorára egy müzlis tálnyi főtt étel, vagy valami hideg, de az is rengeteg zöldséggel. Emellett 2 naponként vacsorához megittam egy pohár vizet 10 csepp grape fruit kivonattal. Naponta a munkahelyen megittam kb. 1,5 liter mentateát, itthon legalább fél liternyi ásványvizet.Már határozottan látszik az eredmény, simán felvettem a 4 évvel ezelőtti nadrágom. Jarjarka is fogyott majd 20 dkg-t, meg is dicsérte ma a doktorbácsi.

2010. június 24., csütörtök

Zöldséges omlett

A mai vacsora is a fogyókúra és a hűtő tartalom felhasználás jegyében készült. Találtam egy fél főzőhagymát, 2 szem gombát, egy kb. 10 cm-es uborkavéget és 2 tojást. Ebből remek vacsora készíthető. Már máskor is használtam kígyó uborkát cukkini helyett, tehát most sem haboztam.
Mivel már régebb óta tartózkodott a hűtőben, így meghámoztam, hogy élvezhető legyen.
Kevés olajon megfuttattam a hagymát, majd beledobtam a gombát és az uborkát. Megsóztam és fedő alatt pároltam. Közben kevés tejjel, sóval felvertem 2 tojást, és a zöldségekre öntöttem. Fedő alatt sütöttem, mivel így sokkal könnyebb, habosabb lesz. Paradicsommal, kakukkfűvel bolondítottam, sok magos kenyérrel fogyasztottam.

2010. június 22., kedd

Zöldborsó főzelék

Itt a nyár, akkor is, ha kitekintve októberben érezzük magunkat. Édesanyámtól kaptam kifejtett zöldborsót, és mert szeretem, és mert fogyókúra, így ma főzelék készült. Hisz minden kalória táblázatban olvasható, hogy a borsóban meglepően kevés a kalória, rengeteg a rost, no és a B vitamin sem utolsó, hisz fogyókúra esetén minden idegesíti az embert, és a B vitamin jót tesz az idegeknek. No, így megideologizálva nekiugrottam a vacsora főzésnek.
Hozzávalók: 30 dkg borsó, pár szál petrezselyem zöld, só, 1 teáskanál cukor, olaj, 1 evőkanál liszt, őrölt paprika, tej.
A borsót sós vízben fedő alatt megfőztem. Olajba dobtam a cukrot, kissé karamellizáltam, majd hozzáadtam a lisztet. Óvatosan készítettem a rántást, hogy ne barnuljon meg. Dobtam rá kevés őrölt paprikát és tejjel felengedtem. Összekevertem a borsóval, majd felforraltam. A gáz lekapcsolása után szórtam bele az apróra vágott petrezselyem zöldet,hogy íze, vitamin tartalma megmaradjon.

2010. június 20., vasárnap

A hét vicce


Ha azt hisszük, hogy az összes lökött velünk szórakozik, vigasztalódjunk, mint lányom küldte gyöngyszemekből kiderül "boldogok a lelki szegények....."

A Darwin-díjat - sok más hasonlóval együtt - igen pihent agyú és humorban sem szűkölködő személyek hozták létre az emberi hülyeség díjazására (ahogy a Darwin-díj mottója meghatározza: fejet hajtva az ember géntérképe előtttisztelettel adóznak azoknak, akik véletlenül lefutottak erről a térképről).

Az idei díjátadási ünnepségen az első helyre egyhangúlag egy amerikai állampolgárt jelöltek. (Az esetek ismertetésénél a magyar olvasó vegye figyelembe, hogy az USA-ban a fegyvertartás és fegyverhasználat magátólértetődőbb, mint nálunk. A nevek elhagyása is a demokráciával függ össze.)

1. Nevezett - minden bizonnyal rablás céljával - a kaliforniai Long Beach-ben egy üzletben 38-as revolverrel próbált rálőni a pénztárosra, defegyvere csütörtököt mondott. Ekkor tette azt, amivel kiérdemelte az elsőhelyezést: a földnek (pontosabban: a lábának) irányította a csövet, és mégegyszer meghúzta a ravaszt. A revolver most nem mondott csütörtököt.
A fődíj mellett előkelő nevezést még számosan kaptak.

2. A második helyezett egy biztosítási ellenőr.

Egy svájci szálloda séfje véletlenül ledarálta egyik ujját a húsdarálón,majd bement a városba, és bejelentkezett biztosítójánál, ahol előadta a munkahelyi balesetet. A biztosító azonban valamiféle csalásra, még inkább munkahelyi figyelmetlenségre gyanakodott, ezért kiküldte ellenőrét a tényállás felülvizsgálására. Az ellenőr is kipróbálta a darálót, és ő is ledarálta egyik ujját. Ezt követően a biztosító a séfnek is fizetett.

3. Az előkelő bronzérmet egy chicagói autósnak ítélték.

Az autótulajdonos a hatalmas havazás idején jó egy órát lapátolta háza előtt a havat, hogy kocsijával oda tudjon állni. Mire ott várakozó kocsijával beállt volna, egy hölgy már beparkolt a szabad helyre. A chicagói önkénteshómunkás megértően elővette revolverét, és lelőtte a nőt.

4. A negyedik helyre egy zimbabwei buszsofőrt szavaztak be.

A megfáradt gépkocsivezető, aki 20 elmebeteget szállított Harare-ból a bulawayo-i elmegyógyintézetbe, félúton betért egy illegális bögrecsárdába.Amíg torkát öblítette, utasai megszöktek. Oda se neki, gondolta a részegessofőr: odahajtott egy buszmegállóhoz, és ingyen fuvart ígért húsz embernek. Ezután jelentkezett velük Bulawayo-ban fölhívva kényszerzubbonnyal készenlétben álló személyzet figyelmét, hogy a betegek a hosszú úttól
igencsak idegesek és mindenféle hülyeségeket fantaziálnak. Az utas cserére csak három nap múlva derült fény.

5. Amerikai tinédzser került az ötödik helyre

A tizenéves kórházba szállították súlyos fejsérüléssel: egy vonat sodortael. Amikor kihallgatható állapotba került, elmondta a rendőröknek, hogy csupán azt akarta kipróbálni, milyen közel teheti a fejét egy robogó vonathoz.

6. A hatodik helyezés is egy mesterlövészé

A helyezett bement egy louisianai bárba, letett a pénztáros elé egy húszdollárost, és kérte, hogy váltsa föl. Amikor az kinyitotta a pénztárgépet, a jövevény elővarázsolt egy revolvert és követelte az egész kasszát. Vita nélkül megkapta, el is húzott vele, még a húszdollárost is
otthagyta. A pénztáros elmondta, hogy a kasszában összesen 15 dollár volt.(A helyi rendőrségen azóta is törik a fejüket, hogy ha valaki fegyverrel fenyeget egy pénztárost, majd pénzt ad neki, bűntettnek minősül-e...)

7.Balszerencsés sörivóé a hetedik hely

Arkansasban egy balfék megszomjazott, de pénze nem volt egy cent sem. Azt tervezte, belevág egy féltéglát a közért kirakatába, fölkap pár üveget és elszalad velük. Így is tett. A féltégla azonban visszapattant a kirakatüvegről, pont a fejének, el is ájult tőle. Már a rendőrségen tudta
meg, hogy a kirakatot plexi "üveg" védte. Balul sikerült kalandját a biztonsági kamera felvételén visszanézhette.

8. New York-i tolvajnak ítélték a nyolcadik helyet.

Üzletből kilépő hölgyekre szakosodott az utcai tolvaj: kitépte kezükből a táskát, és uzsgyi. Ez esetben azonban a boltos azonnal riasztotta a rendőröket és a kárvallott hölgy is viszonylag pontos személyleírással szolgált, így a snatcher-t (így hívják ott ezt a szakembert) hamar elfogták és visszavitték a bolthoz. Ott felszólították személyazonosság-igazolásra. Mire a tolvaj, a hölgyre mutatva: "Igen, felismerem: ő az a nő, akinek a táskáját elloptam".

9. Az utolsó előtti helyezésre is rablót jelöltek. Egyben megkapta a zsűri
"Ötcsillagos Baromság Különdíj"-át is.

A michigan-i Ypsilanti egyik Burger Kingjében a kasszát követelte egy fegyveres. A pénztáros viszont közölte: nem nyithatja ki a pénztárgépet rendelés nélkül. A fegyveres erre hagyma karikákat rendelt, mire a pénztáros felvilágosította: hagymakarikákat nem szolgálnak föl reggelire.A fegyveres szomorúan elhagyta a fasírtfalodát. (Sosem fogták el, a frusztrált rabló
történetét a helyi Ann Arbor News bűnügyi rovatából ismerhette meg a világ.)

10. A tizedik - utolsó, de még értékelhető - helyezést egy seattle-i
észkombájn nyerte meg.

A díjazott egy lakókocsi benzintankját akarta megcsapolni a bevált szívócsöves módszerrel. Lecsavarta kupakot, megszívta - és a vártnál sokkal több anyag jött ki. A helyszínre érkezett rendőrség egy sokkos állapotbanlévő személyt talált hasára szorított kézzel egy lakókocsi mellett, hatalmas fekáliafolt közepén. Később a rendőrségi szóvivő elmondta az újságíróknak, hogy az illető a lopócsövet tévedésből a vécétartályba lógatta bele. Azt is közölte: a lakókocsi tulajdonosa nem tesz feljelentést, mert mint mondta,ilyen jót még életében nem röhögött.

Mi is azért számoltunk be a Darwin-díjakról, hogy jót röhöghessenek rajta.

És ne feledjék: a díjazottak közöttünk járkálnak..!

Palacsinta kavalkád

Péntek este volt a Győri Nyár megnyitója, de sajnos a zuhogó eső miatt elmaradt, annak megtekintése.Így aztán a lányomékkal előre megbeszélt program is változott. Ezért aztán szombaton reggel buszra kaptunk Jarjarkával és a buszvégen találkoztunk a lányommal, aki elvitt bennünket a Mamához, ott leraktuk a kutyust, majd elindultunk bevásárolni. Közben lányomék kitalálták, hogy ne menjek haza, aludjak náluk. Így aztán szombaton megúsztam a főzést, mert Gyöngyvér nagyon finom májgombóc leves és tejfölös csirkepaprikást készített. Ferinek mellből, nekünk combból, szárnyból a Mama házi csirkéjéből. Délután sétáltunk egyet a városban, nagy volt a tömeg, nem csak a jó idő miatt, hanem azért, mert aznap volt a "Múzeumok Éjszakája", majd megnéztünk egy "romatikusos" filmet.
Vasárnap korán ébredtünk, elugrottunk a Mamához Jarjarkáért. - Kaptam finom friss zöldborsót, kifejtve!- Kiugrottunk e temetőbe, mert gyönyörűek Mama liliomai és biztosan kibicegett volna rossz lábaival, így megelőztük, hogy megerőltesse magát. Hazaérve hozzám gyorsan nekiugrottunk a főzésnek. Gyöngyvér a töltelékeket készítette, én a palacsintát sütöttem.
Készült Hortobágyi, juhtúrós, és márványsajtos változat.
Hortobágyihoz 30 dkg darált húsból készült pörkölt. Juhtúrós: 6 dkg juhtúró, 1 csokor kapor, 2 kanál tejföl. Márványsajtos: 5 dkg márványsajt,2 kanál tejföl, vörös és fokhagyma szár.
A túrós, sajtos palacsinták töltelékébe kevertünk 10 dekányi sonkát is, elvégre minél összetettebb az íz, annál finomabb.
Amíg mi főztünk, Feri füvet nyírt, és délre kész is lett az ebéd.
Ellenőrző körúton.

2010. június 17., csütörtök

Kávészünet - velem történt 4.


Ma ismét vigyorogtunk egy nagyot - Hála annak a magasságosnak - Épp egy hitel előterjesztést írtam, és a dolog érdemi részével gyorsan elkészültem. Viszont szövegesen is meg kell indokolni, hogy mi is az oka annak, hogy adjunk hitelt a delikvensnek, és ezen indoklásnak több szempontnak is meg kell felelnie. Nem elég, hogy tartalmilag korrekt a dolog, mennyiségi kritériumok is vannak.
Ma, mikor már az előterjesztés számszaki részén túlestem, nekifeküdtem a szöveges feladatnak, hisz eszembe ötlött főnököm legutóbbi telefonja.
- Csak nem gondolod, hogy vacak három mondattal kiszúrod a szememet?!!!!!!!!
Megelőzendő a hasonló reakciót, összeszedtem magam és még azt is beleírtam, hogy a kedves leendő adós síremlék csináltatásra költené a hitelt, de itt aztán csődöt mondott a nem csekély fantáziám. Néztük egymást a monitorral, és semmi olyan nem jutott eszembe, amit érdemlegesnek tartottam volna beleírni egy komoly előterjesztésbe. Meginterjúvoltam a kolleginát, hogy neki támadt-e valami ötlete.
- Írjad bele, hogy az adós párja is nagyon szerette a Mamát! - válaszolta kaján mosollyal.
- Hülye vagy! - közöltem egyszerűen
- Nem is tudhat a hitelről!
- Az jó, akkor írjad bele, hogy konspirációs okokból kifolyólag biztosan visszafizetik, mert különben kitör a családi botrány
Mondanom sem kell, hogy az előterjesztés további részét könnyeimet törölgetve és a hasamat fogva alkottam meg.

2010. június 15., kedd

PurPur kenyér, PurPur búza

Valami kenyérfélét akartam venni, de már nem volt hangulatom a Tesco-s zsemléhez, így a buszvégállomáson betértem a Harnyas pékségbe, valami egészséges kenyérféléért. Két barátságos fiatalember szolgálta ki a számos vevőt, de kérdésemre készségesen adtak információt és mutatták meg a választékot. a PurPur kenyér mellett döntöttem, bár az ára kissé húzós 380,-Ft a fél kiló. Az alábbi ismertető a kenyeres zacskó hátoldaláról származik.

PurPur a" másmilyen " teljeskiőrlésű kenyér PurPur búzából

A ritka és kevesek által ismert PurPur búzából előállított liszt más az ízében, tartalmában a hagyományos lisztekhez képest. A PurPur búza bíbor színezete tipikus külsőt kölcsönöz a kenyérnek (innen ered a neve is:PurPur = bíborlila).

A PurPur kenyeret teljes kiőrlésűlisztből és rozsból állítják elő.Magas értékű összetevői mint pl.a ballasztanyagok és az Anthocyane-ok - amiket a PurPur búzaszem külső rétege tartalmaz - belekerülnek a PurPur kenyérbe is. Ez megmutatkozik erős, ropogós héjában, zaftos bélzetében és frisseségében.

A PurPur egy, a génbankokban felkutatott és újratermesztett ősbúza, amely kiváló élettani hatásai miatt lehet napjaink egyik jelentős eredménye az élelmiszeripar területén.
A PurPur búzaszemek 10-szer annyi Anthocyane-t tartalmaznak, mint a hagyományos búzaszemek.
Az Anthcyane jelentős mértékeben megköti a jelen kor szennyezett környezete és a helytelen táplálkozás miatt szervezetünkben felhalmozódott szabadgyököket, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a daganatos betegségek kialakulásához, valamint gyorsítják a sejtek öregedését. Így ehát a PurPur búzából készült termékek fogyasztása hozzájárulhat az egészséges életvitelhez.

PuPur-íz.
A PurPur búzát soha nem termesztették nagy mennyiségben, így évszázadokon keresztül is természetesen maradt fent. Így ízlik mindenkinek. A PurPur búza erős fűszeres íze a PurPur kenyérben tökmaggal és dióval van kiegészítve. Az eredmény: diós, zaftos, teljes íz.

PurPur-hatás.
A bíbor szín különleges tartalmat jelez. Az anthocian, (anthos=virág, cyanos= kék) mely a PurPur búza héjszerkezetében található, a kenyérnek félreismerhetetlen színű ismertetőjegyet kölcsönöz. Az anthociant a másodlagos növénytartalmú anyagok csoportjába sorolják, melyek javára írnak az emberi testre ható sok pozitív tulajdonságot. Az anthocian tartalom a PurPur búzában hozzávetőleg 10 szer magasabb, mint a hagyományos kenyérlisztben.
Az anthocian szolgálja a természetes sejtvédelmet, mivel ez antioxidativ hatású és az ártalmas szabad gyököket leköti.

Érdeklődő, és számolgató fehérnép vagyok, és vacsora után kiszámoltam - ja, tele gyomorral, megfelelő vércukorszinttel már könnyű, - hogy nem rajtam fog meggazdagodni az, aki kitalálta ezt a terméket, valamint az egészség megóvást meglovagoló reklámot. A neten böngészve rájöttem, más is erre a következtetésre jutott. Íme egy vélemény. Én pedig a jövőben, ha egészséges kenyeret akarok enni, sütök magamnak.

2010. június 14., hétfő

Megy a süti vándorútra.....


Ma nagyon kellemes meglepetéssel kezdődött a napunk a munkahelyen. Épp nagyban sajnáltuk magunkat, hogy már megint hétfő van, mikor megjelent az egyik kedves ügyfelem és egy tortás dobozt tett le az asztalomra, azzal, hogy a lányának a hétvégén volt az esküvője, és fogyasszuk egészséggel az adományt. Hálásan köszöntük, bár tudtam, hogy én nem fogok enni belőle - mivel nem igazán szeretem az édességet, meg fogyózom is. Mikor kibontottam a dobozt, majd hanyatt dobtam magam a mennyiség láttán. Kolléganőm is teltebb, tehát ő sem vetette bele magát a zabálásba. Néztünk egymásra nagy okosan, hogy most mit is csináljunk ennyi süteménnyel. Eszembe jutott, hogy ma biztosan jönni fog egy kedves ügyfél, akit kölyökkora óta ismerek, és szinte örökbe fogadtam - Ő biztosan vevő lesz a süteményre - nem tévedtem, Sziszi örömmel lakmározott, mondván úgysem volt módja reggelizni. A következő delikvens egy kedves nyugdíjas ügyfelem volt, aki minden egyes alkalommal, miután befejezi az ügyintézést szemérmesen egy- egy szelet csokit csúsztat az asztalra. Nos, neki csomagoltam egy kis tea mellé valót. A maradékot testvériesen elosztottuk a kolléganővel. Ő hazavitte a férjének - igaz előtte kétszer kiborította a földre . Én pedig felhívtam a lányom, hogy küldje el a vőlegényét egy kis kényeztetőért. Én jobban jártam, mint a kollegina, mert a vőjelölt ebédet hozott, cserébe a "pakkért".
Hazaérve mérlegre álltam, hogy vajon megérte-e a hősies ellenállásom az édességnek.
72, 5 kg-t mutat a mérleg. Nem is rossz eredmény.

2010. június 13., vasárnap

A hét vicce


Egy kisfiú a nappali szobában játszott az új elektromos vasútjával, amit karácsonyra kapott.
Anyja a konyhában mosogatott. Egyszer csak hallja, hogy a vonat megáll, a fia meg elkiáltja magát:
- Hé faszfejek! Ha le akarnak szállni most húzzák le a belüket! Azok a seggfejek meg akik fel akarnak szállni mozogjanak mert indulni akarunk.
Az anya döbbenten hagyta abba a mosogatást, berohant a szobába és ráförmedt a fiára:
- Ebben a házban nem beszélünk így fiatalember! Most pedig felmész a szobádba és elgondolkozol a viselkedéseden!
A kisfiú felment a szobába, majd két órával később visszatért, és újra játszani kezdett a vonattal.
Anyja hallotta, hogy a vonat megállt és a fiú így szólt:
- Azoknak akik most leszállnak szeretettel megköszönjük, hogy velünk utaztak. Ne felejtsék el magukkal vinni a poggyászukat!
Akik most szállnak fel kérem tegyék a csomagjaikat az ülés feletti tartóra.
Hamarosan indulunk.
Az anya rettenetesen büszke volt, a fiú pedig folytatta:
- Azok pedig, akik ki vannak akadva a két órás kibaszott késés miatt, panaszukkal keressék fel a hülye picsát a konyhában!

Haj, haj, hajdanán........19


Egyszer mikor a lányommal ketten voltunk itthon egy szép nyári éjszakán, a meleg miatt tárva - nyitva hagytuk az ajtót - ablakot. A betörőktől nem igazán tartottunk, mert az előszobában Szultán, a közel 3 méteres szalagos tigrispyton fogadta a látogatókat, az egyik szobában Ede a másfél méteres királypyton, a másikban Lala a másfél méterre nőtt leguán várta a hivatlanokat.
Édes és nyugodt álmunkból egyszercsak placcsogásokra ébredtünk. Először nem tudtuk hova tenni a hangot, majd rájöttünk, hogy valószínű egy béka tévedt a szobába. Fél órányi keresgélés után meg is találtuk a könyvespolc alatt. - Hiába, nálunk minden állat művelődni akar.- Akkoriban épp facérok voltunk mindketten, így röhögve biztattuk egymást, hogy esetleg a lehetséges kérő érkezett, de egyikünk sem volt hajlandó megcsókolni a kedves és mint később kiderült kitartó kétéltűt. Ugyanis nem ez volt a brekuci utolsó látogatása, miután udvariasan kitessékeltük a szobából egy következő lehetséges alkalommal visszajött.
Hogy honnan jutott mindez eszembe? A rengeteg eső miatt megemelkedett a talajvíz, és a vízóra aknájában derékig érő víz van. Mikor felnyitottam a tetőt, béka kérőnk pislogott rám szemrehányóan, hisz ha akkor csókot lehelünk rá, most nem kellene a vizet taposnia.

Fotózgattam

Függő lettem. Szinte állandóan kézközelben van a gépem, és ha látok valami számomra érdekes dolgot, már kattan is a gép. Így kezdődött nálunk az Özönvíz.
Virágaim.
Jarjarka és Ede, a többi névtelen.
Mama virágos kertje.
Ez viszont az enyém. Érik a meggy.
Égi országutak, és egy különös madár, amit nem tudtam azonosítani. Utána néztem, ha minden igaz, ő az Erdei pinty. Örülök, hogy felém lakik.

Mikado gold - Kis növényhatározó

Lányommal vásárolni is voltunk a hétvégén, és az egyik boltban megakadt a szemem a fenti virágon. Annyira extrém volt, hogy először azt hittem, hogy valami művirágról, vagy manipulált zöldségről van szó. De miután alaposan megnéztem, megtapogattam, be kellett látnom, hogy a virág valódi. Olyan különleges, modern volt, hogy nem tudtam ellenállni vonzerejének, és hirtelen felindulásból megvettem. Itthon aztán az volt az első, hogy utánanéztem a neten, hogy mi is lehet ez a növény.
Egy rövidke leírás a Mikádóról:
Syngonanthus chrysanthus (Mikádó Gold)
Brazíliából származó, különlegesség. Levelei ezüstösek, vékonyak, fűszerűek, szabályos félgömb formát alkotnak. Ezek közül emelkednek ki mereven a virágszárak. A szárak csúcsán fejlődnek ki apró, sárga, fészkes virágzatok. Nyáron a szabadban tartható napos, világos helyen, télen se legyen 10 foknál hidegebb környezetben. Az elvirágzott részeket tőből vágjuk le, száraz virágként jól hasznosítható.

Nem csalás, nem ámítás. A bimbók igazából fényes, aranyszínűek.Egy másik szerzeményem.

Francia tojásleves

A forró nyarak kedvenc levese. Van úgy, hogy a nagy melegben semmi mást nem kívánok. A leves friss zöldségekből a legfinomabb, de másból is elkészíthető.
Hozzávalók: sárgarépa, fehérrépa, karalábé, hagymaszár, lestyán, petrezselyemzöld, fél marék rizs, 1 kanál mustár, 2 kanál tejföl, 2 főtt tojás
A zöldségeket felaprítjuk, kevés olajon megpároljuk. 1 kanálnyi liszttel, kevés őrölt paprikával stauboljuk. Felengedjük, és beledobjuk a hagymaszárat, lestyánt, és a petrezselyem szárát, sót, borsot. - Ha az ízük belefőtt az ételbe, kivesszük a zöldeket. Levesbetétként dobunk bele fél marék rizst. Ha megfőtt a leves belereszeljük a tojást, belekeverjük a mustárt, tejfölt és felforraljuk. Tálaláskor adhatunk hozzá negyedbe vágott tojást, és megszórjuk petrezselyemzölddel.


Csokis túrótorta

Lányom párjának a focicsapata megnyerte a bajnokságot, így a hétvégén ünnepeltek. Ezért a lányom úgy szervezte a programját, hogy velem töltse az egész hétvégét. Szombat este, hogy ne csak beszélgetéssel töltsük az időt, gyorsan sütöttünk egy tortát is. Igaz, én fogyókúrán vagyok, de azért a lányomék és a Mamáék ehetnek édességet.
2,5 tojásból, 2 kanál kókuszból, 1 kanál kakaó porból 5 kanál lisztből 3 kanál hideg vízzel, fél sütő porral piskótát sütöttünk. 3 kanál grizből 1,5 dl tejből 2 kanál repcemézből tejbedarát készítettem. Mikor majdnem kész volt kevertem bele 1 teáskanálnyi zselatint. Hagytam hűlni.
1/4 kg túrót, 2 kanál cukrot, a zselatinos grízt, kandírozott citromhájat, kis csomó apróra vágott
citromfüvet össze kevertem. Felét rákentem a félbevágott piskótára, megraktam Mamától hozott friss eperrel, majd jött a túró másik fele és a piskóta. Ez alatt a lányom egy nyuszifigurából kevés kakaóporral, vízzel, olajjal tortabevonót főzött, azzal öntöttük le tortánkat. Eperrel, citromfűvel díszítettük.Éjszaka csodálatosan megdermedt, és könnyen kivehető lett a formából.Jarjarka is szomorú, Ő is fogyózik.