2010. január 31., vasárnap

Húsos pite

Ma a Mamától kaptunk két adagnyi vajastésztát, és mivel élveztem a főzőcskét, gondoltam elkápráztatom a családom. Így a vadas vaddisznó, és a zsemlegombóc mellé , valamint a lányom által tegnap alkotott húsleves kiegészítéseképp megalkottam egy húsos pitét.
A karácsonyra kapott aprítóval egy nagy fej vörös és 3 gerezd fokhagymát apróra daráltam, megfuttattam kevés olajon és hozzáadtam egy jó maréknyi darált sertéshúst. Míg én fehéredésig kevergettem a húst, addig a lányom a káposztareszelőn lereszelt kb. 15 dekányi gombát. Azt is hozzáadtam a húshoz. Fűszerként sót, majoránnát, borsot és köményt használtam. A gomba a vártnál több levet eresztett, így egy kicsit stauboltam a tölteléket. A tészta felét kinyújtottam, kibéleltem vele a tálat. Megkentem tojássárgájával, és kicsit megsütöttem, nehogy átázzon a tölteléktől. A tojás maradékát, két kanálnyi mascarponét,tejfölt, egy kanál lisztet kikevertem, és vegyítettem a gombás hússal. Fele tölteléket a tésztára öntöttem, megszórtam három féle sajttal, majd ismét a húsos massza következett. A tetejére tészta került, amit tojással kentem meg, megszúrkáltam villával, és természetesen a kötelező pite nyílást is elkészítettem. Húsz perc alatt készült el. Azonnal tálaltam, amit a jövőben nem teszek, mert nagyon folyós volt a töltelék.
A tapasztalatok alapján legközelebb nem darálthúst használok, hanem apróra vágom, úgy kissé haraphatósabb lesz. Nagyon finom volt, nagy sikert arattam, de megállapítottam, hogy számomra kissé nehézre sikeredett. Diétásabb változatban nem szabad negyven dekányi sajtot használnom és valami zöldségféle is hiányzott a vega ízlésemnek.
A kifogásaim ellenére biztosan többször szerepelni fog az étlapon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése