2009. október 31., szombat

Halloween a faluban

Kellemes meglepetésben volt részem ma este. Már ágyban voltam - neteztem - mikor megszólalt a kapucsengő. Miután nem vártam senkit, így megemlegettem a nagymamáját az illetőnek, miközben kimentem ajtót nyitni. A kapuban egy sereg gyerek állt, és rögtön verselni kezdtek. Sajnos első hallásra a mondókát nem sikerült adaptálnom, de a lényegét közzéteszem.
Szóval, ők a vámpírok hordája és ha sürgősen nem töltöm meg a zsákjukat édességgel, akkor aztán jajj lesz nekem!
Ijedtemben gyorsan összeszedtem minden csokit a konyhából és nem győztem szabadkozni, hogy csak ennyi van itthon. Nem szívták ki a vérem e hanyagság hallatán - nagylelkű vámpírok voltak -, de a biztonság kedvéért közölték velem, hogy jövőre is jönni fognak.
Bemutatom a vámpírok csapatát, akik nem tűntek el a vaku villanásakor.


Az angol Halloween szó a Mindenszentek előtti estét jelenti. A kelta druidák idejében ezen a napon ünnepelték az újévet, egyszerre hódolva a Napisten és a Holtak Ura előtt. A kelták hite szerint ezen a napon tér vissza a földre azon bűnösök lelke, akik a múlt esztendőben haltak meg, és ezidáig különböző állatok képében éltek.Rengeteg ijesztő történet, hátborzongató kisértethistória keringett e tárgykörben. Gyerekkoromban főképp tollfosztókban - azt is ezidőtájt tartották - hallottam rengeteget, és Tv nem lévén ettől borzongtam horror filmek helyett. Miután a képzelet sokkal gazdagabb, a rettegés is nagyobb és emlékezetesebb volt.

Ha már Mindenszentek, Halottak napja, akkor emlékezünk. Gyújtunk egy gyertyát mindazokért, akik kedvesek szívünknek, de már nem lehetnek velünk.
Mikor én gyerek voltam, nagy kultusza, és respektje volt a halottaknak és a temetőnek.
A legvásottabb gyerek sem mert volna egy sírról virágot szakítani, és a legényeknek próba volt éjfélkor kimenni a temetőbe.

Találtam néhány érdekességet, ami tipikusan magyar, hátha mást is érdekel.

Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat, virágokat, koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Mivel sokáig úgy tartották, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.

Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére.

Itt van az ősz......

Ma nagyon ködös reggelre ébredtünk.

Lehet Petőfi is ezért szerette ezt az évszakot?

A kert utolsó rózsája.

Sütőtökleves póréhagymával

Sorkizárás
Édesanyámtól hoztunk 2 darabka sült tököt, de valahogy nem került rá sor, hogy nasinak megegyük.Ma viszont épp jól jött, mert hétvégéhez hozzátartozik a leves, és szükség van minden vitaminra így tél előtt. Tavaly főztünk egyszer a lányommal sütőtök levest, töredelmesen bevallom - nem jött be. Akkor úgy döntöttünk, hogy ezt a fajta levest háromszor adjuk elő. Először, utoljára és soha többet. Most viszont nem receptből, hanem elképzelésem alapján adtam még egy esélyt ennek a zöldségnek, hisz gyerekkorukban szerették csemetéim.Találtam még egy darab póréhagymát a hűtőben, gondoltam azt is felhasználom, érdekesebbé teheti a leves ízét.
A hagymát, a sült tök belét, 1 krumplit feltettem főni fele víz, fele tej keverékébe. Utánahajítottam egy húsleves kockát, egy csipet szerecsendiót és egy kis borsot. Mikor minden megpuhult turmixoltam. Nem habartam, nagyon krémes, könnyű lett és mert fogyókúrázó is ült az asztalnál. Croutons-sal, cheddar sajttal tálaltam,nagyobb sikere volt, mint a tavalyi alkotásomnak.

2009. október 28., szerda

Carbonara spagetti

Ma ismételten hosszú napos voltam, így a főzés a lányomra maradt. Bevallom töredelmesen nagyon élvezem azokat a napokat, ahol csak annyi a dolgom, hogy jóízüen megeszem, amit elém raknak. Ma miután beszámolót kellett tartanom az éves munkáról, úgy értem haza, hogy hulla fáradt voltam és szinte szédelegtem. Mire végeztem a fürdőszobai piperével, már csak ennem kellett. Nagyon finom volt, így közreadom.
Hozzávalók: spagetti, sonka, trappista sajt, cheddar sajt,- de bármi jó, ami itthon van -, bacon szalonna,vöröshagyma, fokhagyma, tejszín, 2 tojás
A tésztát feltesszük főni. Ezalatt kevés olajon megpirítjuk a felkockázott bacont. Hozzáadjuk a sonkát, apróra vágott vörös- és fokhagymát és az olasz fűszerkeveréket. Egy tálban összekeverjük a tojást, tejszínt és a reszelt sajtokat.
Az al dente spagettit belekeverjük a sonkás alapba, majd ráöntjük a mártást. Addig főzzük, míg a tojás át nem fő. Borssal, reszelt sajttal tálaljuk.

2009. október 25., vasárnap

A hét vicce


Egy hétfő reggel a postás éppen szokásos körútját rója, amikor látja, hogy Kovács jön ki a kukához egy láda üres üveggel a kezében.
- Csak nem házibuli volt nálatok a hétvégén? - kérdezi a postás.
- De, még szombat este volt a buli, de csak most kezdek magamhoz térni. Vagy 15 pár volt nálunk, és egy kicsit bevadultunk.
Elég sok pia fogyott, aztán ''Ki vagyok én?''-t játszottunk - mondja Kovács.
- Azt meg hogy kell?
- Minden pasi bevonul egy szobába, és egyenként jönnek ki, felül álcázva, alul semmiben.
A lányok pedig kitalálják, hogy ki kicsoda.
- Hű, de kár, hogy nem voltam ott - kiált fel a postás.
- Talán jobb is, mert legalább ötször hangzott el a neved.

Idézgetős


Márai Sándor

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.

Göngyölt pulykamell

A hosszú hétvégét kihasználva pár napot a fiamékkal töltöttem, a lányom az alábbi vacsorával várt haza. Miután ízlett, közzéteszem, bár az érdem nem az enyém.
Hozzávalók: Fél kiló pulykamell, mustár, só, bors, majoránna, bacon, füstölt sajt, gépsonka.
A pulykából vékony szeleteket vágunk, bekenjük mustárral, fűszerezzük.
Rátesszük a sonka szeletet, a sajtot, majd feltekerjük és becsomagoljuk a baconbe.
Tepsibe rakjuk, kevés vizet öntünk alá és fólia alatt negyven perc alatt megsütjük. Sült krumplival tálaljuk.


Székelykáposzta


Már hetek óta emlegetjük a lányommal ezt a magyaros ételt. Mint tudjuk, e tipikusan magyarnak tartott ételt nem rokonainkról a székelyekről, hanem egy Székely nevű színészről nevezték el, aki egyszer előadás után már üres konyhára tért be egy étterembe farkaséhesen, és összeöntötték neki a maradék káposztát és a maradék pörköltet. Nem ez az első, és nem az utolsó eset, ahol a véletlen és a szakács bátor kreativitása isteni eredményt hoz.
Ma délelőtt a Mamánál jártunk, ami ugye azt jelenti, hogy ebédről nem kellett gondoskodnunk. Édesanyám májragu levessel, párizsi szelettel és ropogósra sült burgonyával várt bennünket, valamint saját készítésű csalamádéval.
Mikor hazaértünk nagyon össze kellett szedni magam, hogy ne a hívogató ágyikó, hanem a konyha felé vegyem az irányt.
Miután csak ketten vagyunk, így fél kiló savanyú káposztát és közel 30 dekányi apróhúst vettem elő.Hagymából, paprikából, paradicsomból pörkölt alapot készítettem. Beledobtam a húsokat, majd mikor kifehéredtek, megszórtam piros paprikával. Felöntöttem 2 dl vízzel, sóztam, borsoztam és adtam hozzá kevés köményt, valamint egy kis majoránnát. A savanyú káposztát egy kicsit megvagdostam, hogy kezelhető méretű szálakból álljon, majd a pörkölthöz adtam. Miután mi nagyon szeretjük a savanyú káposztát, én nem mostam át, majd Édesanyám tanítása szerint dobtam még az ételbe egy fél maréknyi rizst is, majd fedő alatt 1 óra alatt lassú tűzön főztem. Tálaláskor egy kanál tejföllel koronáztam.

2009. október 20., kedd

Rakottas pirított zöldségekkel

A vacsora ötletét egy értekezletről hazafele jövet az egyik régióvezetőtől kaptam. Férfi létére élvezettel mesélt aznapi ebédjéről, ami főképp zöldfélékből állt, kevés hússal és rizzsel. No ezt variáltam én a hűtőm tartalmára módosítva, előtérbe helyezve a maradék húsok, és egy adagnyi rizs felhasználását. Miután én a főtt zöldségeket nem igazán kedvelem, gondoltam, ha megsütöm, akkor még pikánsabb ízeket kapok.
Hozzávalók: cukkini, paradicsom, paprika, hagyma, újhagyma, krumpli, sült hús, rizs, besamel mártás, tejföl, tojás
A zöldségféléket megpirítottam, a krumplit vékonyra felkarikáztam, a húst felaprítottam.
A nyers krumplit a kizsírozott tál aljára terítettem, sóztam.Ráraktam a zöldségek felét, alaposan megszórtam provanszi fűszerkeverékkel, majd a hús, rizs, és újabb zöldségsor következett. A tetejére ismételten nyers krumpli került. Minden sort fűszereztem, sóztam.
A híg besamel mártást összekevertem két kanál tejföllel, egy tojással, sóval, borssal.
A közel 4 dl-nyi öntetet ráöntöttem a rakottasra. Negyven perc alatt készre sütöttem, cheddar sajttal szórtam meg tálaláskor.

2009. október 19., hétfő

Idézgetős


Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"
- egyre csak azt hajtja.

Póréhagymás krémleves

Ma szabin voltam, tehát volt időm levest főzni, már csak azért is, mert a második fogást tegnap hazahoztuk Édesanyámtól.
Hozzávalók: Póréhagyma zöld része, 10 dkg sárgarépa, 1 közepes krumpli, 1 húsleves kocka - jelen esetben épp tyúk -, bors.
Tálaláshoz: croutons, sajt - fogyó kúrázóknak semmi.
A jól megmosott - hosszában kettévágott, folyóvíz alatt átmosott hagymaszárat, levelet - 2 centis darabokra, a sárgarépát fél centis karikára, a krumplit közepes kockára vágtam. Fél liter víz, 2 dl tej keverékében feltettem főni. Hozzáadtam a leveskockát. Miután megpuhult, turmixoltam. Fél pohár tejföl, fel pohár tej, 1 csapott kanál liszt keverékből habarást készítettem, sóztam, borsoztam, majd jól kiforraltam.

A hét vicce

Házasság 15 év után

Tizenöt éves házasság után, egy pár a pszichológusnál. Miután a pszichológus megkérdezte őket, hogy mi a gond, a nő egy hosszadalmas, szenvedélyes és szívtépő listát zokogott el a szakembernek az elmúlt 15 év összes létező problémájáról. Csak mondta, mondta: elhanyagolás, bensőségesség hiánya, üresség, magányérzet, szeretet hiány, s egy egész lista a soha ki nem elégített érzelmi igényeiről, melyeket ki kellett bírnia házasságának eddigi szakaszában.
A szakember miután végig hallgatta a listát, felállt, körbejárta az íróasztalát, majd egy hatalmas szenvedélyes csókkal magához ölelte az asszonyt. A nő elhallgatott, s mint akit elkábítottak, szótlanul leült.
A pszichológus a férjhez fordult és így szólt:
- Látja, erre van szüksége a feleségének, hetente legalább háromszor!!
Meg tudja tenni?
A férj gondolkodott egy kicsit, majd válaszolt:
- Nos, el tudom hozni önhöz, hétfőnként és szerdánként, de péntekenként horgászok


2009. október 18., vasárnap

Gyümölcsrízs

Lányom barátja kijelentette, ő most aztán fogyózni fog. Mi viszont valami édességet kívántunk, de szolidarításból kalóriaszegényebb fajtát választottunk, sőt rizsből készültet, mivel a srác nem rizs rajongó.
A tejet cukorral, fahéjjal, vanília aromával feltettük forrni, raktunk bele 3 kanálnyi kókuszreszeléket, majd puhára főztük benne a rizst. Kissé több tejet használtunk az 1:2,5 aránynál, hogy jó krémes maradjon. Míg hűlt, felkockáztuk a gyümölcsöket. Almát, körtét, őszibarack befőttet a Mamától, fél doboz ananászt. 2 dl Hulala tejszínt felvertünk kevés zseléfixel és a rizsbe forgattuk. Belekevertük a gyümölcsöket. Magamnak gránátalma magokkal, lányomnak csokiöntettel, a fogyókúrázónak áfonya öntettel tálaltuk.

2009. október 15., csütörtök

Haj haj - hajdanán 15

Mint már említettem egyszem öcsém imádta a női nemet. Voltak férfi haverjai - barátja csak egy, de az hat éves korától a haláláig - de igazán elemében a nők között érezte magát. Olyannyira nő párti volt, hogy terhességem idején jó néhányszor vitatkoztunk születendő gyermekem nemét illetően.
Én ugye fiút szerettem volna, a testvérem lányra szavazott. A pocaklakó meg eközben jókat szórakozhatott, miután ő már biztosan tudta azt, amin mi huzakodtunk.
Már közel állhattam a szüléshez, amikor ismét felmerült a téma. A család többi tagja előrelátóan süketnek és vaknak tettette magát, miközben remekül szórakoztak.
Miután tesóm megunta a meddő vitát, nagyvonalúan intézte el a problémát.
- Tudod Zili, ha véletlenül mégis fiút szülsz, akkor majd jól visszadugjuk!

2009. október 14., szerda

Haj-haj-hajdanán....14


Öcsém imádta a női nemet, remekül kijött velük, és a lányok valósággal imádták. Temészetesen Jóanyám és én is. Sokáig bántott, hogy amikor megszületett, én visszacsúsztam a második helyre.
Talán ezért is akartam mindig, mindenben megfelelni és bizonyítani, hogy jobb, értékesebb vagyok. Ma már bánom, szívesen visszacsinálnám, mert sok szép percet keserítettem meg féltékenykedésemmel. De a sors igazságos, visszakaptam mindazt a lányomtól, amit szegény Anyám kiállt tőlem.
Azt ugye mondtam már, hogy drága tesóm nem a szorgalom mintaképe volt, már ami a tanulást illeti, és miután remekül bánt az emberekkel, mindig megtalálta azt, aki kihúzza a csávából, ahova nemtörödömsége, lustasága miatt került.
Egyszer Jóanyám összetalálkozott egy ismerősével a városban. A néni egyszer csak indiszkrét kérdéssel fordult Anyuhoz.
- Mondjad Erzsike, nem a Te fiad volt az, akinek a lányok a buszon írták reggel a házi feladatát?
Mire Jóanyám rezzenéstelen arccal válaszolt:
- A buszon?
- Lányok?
- Az biztosan az én fiam volt!

2009. október 13., kedd

Haj-haj-hajdanán...13

Mostanában gyakran jutnak eszembe Öcsémmel kapcsolatos történetek, és mert szívet simogató emlékezni, örömmel teszem.
Nem mondhatnám, hogy a testvérem volt a szorgalom mintaképe, viszont remekül tudott bánni az emberekkel - velem is. Mindig megtalálta azt a pontot, amire rezonált az illető. Én az eminens, mindig megfelelni akaró gyerekek közé tartoztam, aki ügyel a családi harmóniára. Drága öcsém ezzel tökéletesen tisztában volt zsenge kora - kb. tíz - tizenkét éves lehetett - ellenére.
Ő a szemközti általános iskolába járt, én a város központjában lévő középiskolába. Mivel az időzítéshez remekül értett, fél nyolc előtt pár perccel, - mikor már kifelé indultam az ajtón - megszólalt :
- Zili, nincs kész az orosz házim!
Mérges tekintetemre, elutasító válaszomra, pimaszul folytatta.
- Ha nem akarod, hogy egyest kapjak, és a Zanyu szomorú legyen, akkor megcsinálod.
Mondanom sem kell, hogy megint az ő akarata érvényesült, én meg futva tettem meg az utat a gimiig.

2009. október 11., vasárnap

Csak azért, mert szép

A fiam rákapatott arra, hogy fényképezőgéppel járjak, ha tehetem. Néhány nekem tetsző kép:
Áradás után.Hibiszkusz
Imádkozósáska

Tepsis húsok Mama módra


Tegnap Édesanyámnál jártunk, de mivel mindnyájan jól laktunk húslevesével és egyedülálló parasztrétesével, a második fogást konyhakészen hazahoztuk ebédre.
A konyhakész kifejezés nem pontosan fedi le a tényt, mert Édesanyám még a tepsit is lefóliázta, hogy csak sütőbe kelljen dugni nekünk az ételt.
Mivel az ebéd finom lett, közkinccsé teszem a receptet.
A tepsit kivajazzuk. A vékonyra kivert hússzeleteket sózzuk, borsozzuk. Lisztbe, tojásba, majd reszelt sajtba forgatjuk. Lerakjuk egymás mellé, majd leöntjük tejszínnel, amibe belekeverjük a megmaradt tojást. Forró sütőben 20 perc alatt elkészül, mielőtt kivesszük megszórhatjuk mér reszelt sajttal. Ma vegyes sültet ettünk, sertés és csirkehús is rejtőzött a sajtkéreg alatt.
Tepsis krumplit készítettem hozzá, és a Mama vegyes savanyúságával tálaltam.
Tepsis krumpli: a krumplit félig megfőztem, nagyobb darabokra vágtam és kizsírozott tepsibe raktam. Sóztam, kakukkfűvel, borssal fűszereztem, majd meglocsoltam saját készítésű fűszerolajjal. Megszórtam durvára vágott újhagymával, átforgattam és készre sütöttem.

Deszertnek lányom és barátja által készített gesztenyepüré volt.

Haj-haj- hajdanán 12

Rózsabimbó az októberi esőben

A héten volt öcsém halálának évfordulója, a család kilátogatott a temetőbe. Hazafele a kocsiban a bulizásról beszélgettünk, és Édesanyámnak a következő történet jutott eszébe az amúgy józan életű testvéremről.
Egy nyári vasárnap délelőtt megkérte testvéremet, hogy biciklivel ugorjon ki a város szélén lévő kertünkbe, és hozzon be az ebédhez uborkát. Telt múlt az idő, öcsém csak nem érkezett meg.
Késő délután nyúzottan, fáradtan és nem teljes pompájában hazaért a tesó, majd az a következő mentséggel állt Édesanyám elé:
- Ne haragudj Anyu, de ezek a piszkos szomszédok megitattak, és hátrafele könnyebb volt menni, mint előre.


A hét vicce

Egy bácsi elmegy az orvoshoz, és panaszkodik, hogy kilencvenkettő éves és öregszik.
- És milyen jelei vannak? - kérdezi az orvos.
- Hát, mondom az asszonynak tegnap, hogy gyere drágám, szeretkezzünk egyet.
Erre jól leteremtett, hogy micsoda telhetetlen disznó vagyok, hiszen félórája sincs, hogy dugtunk!
- De bácsika, miért panaszkodik, ez remek dolog a maga korában!
- Igen, igen...... de a feledékenység...!