2009. augusztus 16., vasárnap

Jarjar és mi


Mióta betette hozzánk pracliját ez a kis jószág, azóta körülötte forog minden. A névadás is napokat vett igénybe, hisz " Nomen est omen", no Jarjarka méltó a nevéhez, hisz pont olyan kis lökött, imádnivaló, szertelen, mint a Csillagok háborújából megismert szereplő.

Azt már egy előző bejegyzésemben leírtam, hogy kiskutyánk az én ágyamat tekinti sajátjának. Mint a fenti képen látszik, igazán jól érzi magát benne:)
Miután rájöttem, hogy kutyusunk búskomorságát napi fél órás sétával remekül tudom kezelni, azóta nagyon érdekesen alakul hazaérkezésem.
Megzörren a kapu, ahogy nyitom, Jarjarka, aki addig nyugodtam aludt az ágyam sarkán, felugrik és éles hangon ugatva közli, hogy már épp ideje volt, hogy hazaértem.
Ajtónyitáskor épp csak felugrik rám, és máris fut egy kört a kertben, hogy kicsit könnyítsen magán, hisz a tíz órányi bezártság biztos gondot okoz neki, de aztán már rohan is vissza.
Mire lepakolom a táskám, a kutyus legalább ötször megtette az utat a póráz helye és a konyha között, és egyre türelmetlenebb ugatással közli, hogy immár a séta ideje vagyon és gyorsan essen ki minden más a kezemből. Mikor végre a kezembe veszem a pórázt, a kutyus szinte felröppen a székre, hogy minél könnyebben a nyakára tehessem azt, de persze egy pillanatig sem marad nyugodtan az izgalomtól. Múltkor oly erővel indult kifelé az ajtón, hogy kiesett a telefon a kezemből. Nem is gondolná az ember, hogy mekkora erő van a 3,4 kg-os kutyusban. No, esik, vagy 40 fokos hőség van - mi elindulunk a lányom elé, aki kocsival jön hazafele. Általában a szomszéd falu közepéig szoktunk kocogni, ami nem kis séta, főképp ha nagy a meleg. Kiváncsi vagyok, ha hóesés lesz akkor is ennyit akar-e majd sétálni a kutyus. Egy biztos, a nyolc órai ülés, és idegeskedés után még jól is esik a testmozgás.

Ilyen vagyok, ha nem......
és ilyen, ha mehetek sétálni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése