Azt a bejegyzések után már bizonygatnom sem kell, hogy kiskutyánk roppantul kényeztetve vagyon. Ha itthon tartózkodunk, általában körülötte forog a világ, amit hiperaktivitásával, ragaszkodásával , hízelgésével vív ki magának. Egy pillanatig nem tud nyugton maradni, és nem telhet el úgy egy perc sem, hogy ne ugrálna lábunk körül, vagy ne követelőzne, hogy vegyük fel, vagy simogassuk. Így aztán azonnal feltünt, hogy kutyusunk viselkedése megváltozottt. Reggelente nem kisért a kapuig, hogy még egy utolsó puszival köszönjön el, hanem bebújt az ágyam alá, és még csak előcsalogatni sem lehetett, csak nézett kifele nagy bánatosan. Délutánonként nem üdvözölt vidám ugrálással, hanem megfáradt öregember módjára ballagott végig szokásos ellenőrző körútján az udvaron, majd kimerülve rogyott le pihenni. Néhány hete több kullancsot is találtunk benne, injekciót is kapott, amitől nagyon rosszul lett, így azt gondoltuk, hogy a kullancscsípés utóhatása lehet, bár az eltelt időben dokinál is voltunk vele, aki egészségesnek nyilvánította ebünket. Mindezek ellenére kiskutyánk csak árnyéka volt önmagának. Nem ugrott vidáman az ágyra, ha csak megsimogattuk rögtön felnyikkant, ha felvettük, rosszallását fejezte ki. Fiaméknak, akik nagyon ritkán látják is feltünt, hogy kiskutyánk jókedve, pörgőssége már a múltté. No, itt jött a gyakorló szülő megérzése.
Egyik délután, mikor hazaérkezésemről a kiskutya szinte már tudomást sem vett, felemeltem a pórázt ,- és annak ellenére, hogy az udvarunk focipálya méretű - közöltem kutyusunkkal, hogy sétálni megyünk. Jarjarka úgy pörgött örömében, hogy alig tudtam felcsatolni a pórázt. Fél órányi séta után vidáman érkezett haza, és bár azt hittem a fáradtságtól aludni fog, még játszott
egy nagyot az udvaron. A harmadik napon 30 fokos hőségben indultunk a lányom elé, még annyi időt sem hagyott nekem kutyusunk, hogy egy pohár vizet igyak, mert már hozta a pórázt. Majd 2 kilométert sétáltunk, de mikor hazaértünk a kiskutya néhány korty víz lafatyolása után már futott is a kertbe, és vidáman hozta vissza az eldobott játékát.
Egyik délután, mikor hazaérkezésemről a kiskutya szinte már tudomást sem vett, felemeltem a pórázt ,- és annak ellenére, hogy az udvarunk focipálya méretű - közöltem kutyusunkkal, hogy sétálni megyünk. Jarjarka úgy pörgött örömében, hogy alig tudtam felcsatolni a pórázt. Fél órányi séta után vidáman érkezett haza, és bár azt hittem a fáradtságtól aludni fog, még játszott
egy nagyot az udvaron. A harmadik napon 30 fokos hőségben indultunk a lányom elé, még annyi időt sem hagyott nekem kutyusunk, hogy egy pohár vizet igyak, mert már hozta a pórázt. Majd 2 kilométert sétáltunk, de mikor hazaértünk a kiskutya néhány korty víz lafatyolása után már futott is a kertbe, és vidáman hozta vissza az eldobott játékát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése