Mire kiskutyánk visszakapta jókedvét, addigra sikerült összeszednie egy jó hasmenést. Szegény szobatiszta kiskutya szinte lelki beteg lett, hogy mire megértette gazdáival, hogy eső ide, vihar oda neki sürgős dolga van, addigra már nem ért ki az ajtón. Szégyenében több időt töltött az ágy alatt, mint velünk. Hiába bizonygattuk neki, hogy semmi probléma, akárhányszor meglátta kezünkben a felmosóvödröt, már vonult is az ágy alá. Azt meg különösképp rühellette, hogy minden ilyen "baleset" után mosakodás következett.
Próbáltunk néhány trükköt, pl. csak száraz táp adagolást, de nem jött be a dolog, így felhívtam az orvost, aki ajánlott egy gyógyszert. A dolog pikantériája, hogy lányom barátja hasonló problémával küzd, ő tanácsot kért a gyógyszertárban, és ugyanazt a gyógyszert kapta, mint kutyusunk. Bár gondolom neki nem kellett rafinált módon mazsolába bújtatni a gyógyszert, hogy az bevételre kerüljön. Ha ok, okozat összefüggést kell keresnünk, már csak azt kéne kiderítenünk vajon melyikük evett a másik tányérjából.
A doki azt is utasításba adta, hogy a kutyus nem ehet mást csak sós vízben főtt rizst. No, az ukázt könnyű volt kiadni, de teljesíteni szinte lehetetlennek tünt. No, nem a menű elkészítése körül adódtak gondok, hanem annak megetetésével. Jarjarka megszagolta, körbejárta, majd otthagyta. Aztán megpróbáltuk, hogy esetleg kezünkből egyen pár falatot. Megnyalta, megforgatta a szájában, majd undorodva kiköpte, és közben bánatosan nézett ránk, mondván, -Nincs nekem elég bajom, még enni sem adtok!
Megpróbáltuk, hogy kivételesen bevittük tálkáját a TV elé, hátha művelődés közben sikerül pár falatot becsempészni a szájába. Mondanom sem kell, hogy nem jött össze.
Végső kétségbeesésünkben lányomnak mentő ötlete támadt, a félmaréknyi rizst összekeverte 1 kiskanálnyi hússal, mondván a hús izű rizst majd csak megeszi a kiskutya. Majdnem bejött!
Kutyusunk rávetette magát a kajára - mi már épp megtapsolni akartuk zsenialításunkat, aztán lelombozódtunk, ugyanis megláttuk, hogy Jarjarka a rizst szemenként kipotyogtatja szájából és csak a mikroszkópikus nagyságu húsfalatkákat nyeli le. Nehéz a gazdik élete!
Próbáltunk néhány trükköt, pl. csak száraz táp adagolást, de nem jött be a dolog, így felhívtam az orvost, aki ajánlott egy gyógyszert. A dolog pikantériája, hogy lányom barátja hasonló problémával küzd, ő tanácsot kért a gyógyszertárban, és ugyanazt a gyógyszert kapta, mint kutyusunk. Bár gondolom neki nem kellett rafinált módon mazsolába bújtatni a gyógyszert, hogy az bevételre kerüljön. Ha ok, okozat összefüggést kell keresnünk, már csak azt kéne kiderítenünk vajon melyikük evett a másik tányérjából.
A doki azt is utasításba adta, hogy a kutyus nem ehet mást csak sós vízben főtt rizst. No, az ukázt könnyű volt kiadni, de teljesíteni szinte lehetetlennek tünt. No, nem a menű elkészítése körül adódtak gondok, hanem annak megetetésével. Jarjarka megszagolta, körbejárta, majd otthagyta. Aztán megpróbáltuk, hogy esetleg kezünkből egyen pár falatot. Megnyalta, megforgatta a szájában, majd undorodva kiköpte, és közben bánatosan nézett ránk, mondván, -Nincs nekem elég bajom, még enni sem adtok!
Megpróbáltuk, hogy kivételesen bevittük tálkáját a TV elé, hátha művelődés közben sikerül pár falatot becsempészni a szájába. Mondanom sem kell, hogy nem jött össze.
Végső kétségbeesésünkben lányomnak mentő ötlete támadt, a félmaréknyi rizst összekeverte 1 kiskanálnyi hússal, mondván a hús izű rizst majd csak megeszi a kiskutya. Majdnem bejött!
Kutyusunk rávetette magát a kajára - mi már épp megtapsolni akartuk zsenialításunkat, aztán lelombozódtunk, ugyanis megláttuk, hogy Jarjarka a rizst szemenként kipotyogtatja szájából és csak a mikroszkópikus nagyságu húsfalatkákat nyeli le. Nehéz a gazdik élete!
Jobbulást a kis ebnek. A ki kinek a tányérjából kérdés tényleg jó, szólj ha megtudtad a választ:D
VálaszTörlés