2009. május 12., kedd

Állatóvoda

Az írásaimból kiderül, hogy kisérletező típus vagyok, így tehát mikor a fiamék elutaztak nászútra Egyiptomba, természetes volt, hogy a görények nálunk vendégeskednek. A görények -Dante és Hómaci teljes stafirunggal érkeztek, kisház, ágynemű, száraz és normál táp, étkészlet.
Jarjarka a gyerek ártatlan kiváncsiságával akart barátkozni, de fiamék előrelátó gyorsasággal kapták el az azonnal támadó ragadozók elől a megszeppent és jócskán megrökönyödött ebecskét. Mázlija volt, mert csak egy kellemetlen tapasztalattal és nem pedig egy harapással lett gazdagabb. A fiam elutazásuk előtt a lelkemre kötötte, hogy össze ne engedjem a jószágokat, mert Jarjar nagyon pórul járna, ha a görények megtámadnák. Természetesen megigértem, de már akkor motoszkált a fejemben, hogy érdekes feladat lenne , ha sikerülne barátokká tenni kedvenceinket.
A görények külön szobát kaptak - illetve beköltözhettek kedvenc kígyónk szobájába, természetesen kellő biztonságtechnikai óvintézkedések megtétele után. Mivel Ede - a királypyton - Hudinit megszégyenítő ügyességel szokott meglépni terráriumából, ezért fél tekercs ragasztószalagot használtam el , nehogy egy este arra menjek haza, hogy a kígyó megette a görényeket.
Nos, jött az első etetés ideje. Kiskutyánk természetesen követett az "állatkertbe", ami nem is volt szándékom ellenére. Kiengedtem a fiukat, és nem is volt semmi baj addig, míg ebecskénk nem akart játszani a görényekkel. Nem voltam elég gyors, Dante abban a pillanatban belecsípett
Jarjarka orrába, mikor az ismerkedési szándékkal szimatolni kezdte. Ebecskénk egy halálsikollyal az ágyra menekült, amit bevehetetlen várnak hitt, mivel ott ücsörögtem és beavatkozásra és ebmentésre készen vártam a fejleményeket. Tévedett, hisz a görények szőrös villámként követték, mire a kiskutya félelemtől remegve ugrott a nyakamba, és alig várta, hogy mielőbb kivül kerülhessen az ajtón.
Az első próbálkozásom, tehát kudarccal végződött.
folyt.köv.



1 megjegyzés: