2009. április 20., hétfő

Aranygaluska vaniliasodóval








Már említettem, hogy izlésben inkább a vegákhoz állunk közelebb, így természetes volt számomra, hogy két napi húsevés után valami másnak kell következnie. Én ugyan tökfőzeléket szerettem volna, de gyerekeim egybehangzóan utálják, így valami mást kellett kiötlenem. Ilyenkor következik be nálam az a pillanat, hogy kinyitom a hűtőt, és ami kiesik, abból főzök. Most az Édesanyám által megdarált dió huppant az ölembe, ez adta az öteletet a vacsorához, meg az, hogy imádom a kelt tésztát- sajnos meg is látszik rajtam.

Így gyorsan beledobtam egy fél élesztőt a kelesztőtálba kicsi cukorral és egy kanálnyi liszttel, majd kitettem a konyhaablakba - olyan szép melegen sütött oda a nap - és elmentünk a lányommal a varrónőhöz ruhapróbára, mondván nem kell az élesztőnek közönség ahhoz, hogy szépen feljöjjön. Jól gondoltuk, nem kellett. Miután hazaértünk, gyorsan beleütöttem a tálba egy egész tojást, utána küldtem 1 evőkanálnyi cukrot - nem vagyunk édesszájuak -, 2 evőkanálnyi darált diót, majd 7 púpozott evőkanálnyi sima és 1 evőkanálnyi réteslisztet. Nem egyszerre, mert a liszetek nem egyformák, így dagasztás közben derül ki mennyit kíván még. A dagasztás befejezése előtt még hozzáadtam 1,5 evőkanálnyi étolajat és azzal is átdolgoztam, míg a kezemről és a tál oldaláról levált a tészta. Kb. fél órát kelesztettem.

Közben kikentem kedvenc cseréptálamat jó vastagon vajjal, és pogácsaszaggatóval apró darabokat szaggattam a kisodort tésztából, melyeket olajba , majd daráltdióba forgattam és leraktam.Az első sor elkészülte után megszórtam cukorral, örölt fahéjjal és folytattam, mí a tészta el nem fogyott. Sütőbe küldtem és kb fél óra alatt elkészült.

Vaniliasodó: 1 vaniliapuding, cukor, vaniliaaroma, 1 liter tej, egy rúd fahéj.

Ez egy kicsit szégyenlős tulipán a kertünkben.

Kedvencünknek is izlett, a tíz ujjunkat megnyalta utána.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése