2009. március 30., hétfő

Tarhonyáshús

Mint előző jelentkezésemben írtam, ma közéleti elfoglaltságunk miatt - falugyűlés - gyorsan kellett a vacsorát, illetve a holnapi ebédünket megalkotni, ezért már tegnap előredolgoztunk, így ma csak be kellett fejeznünk, ami kb 15 percet vett igénybe, amibe azt az időt is beszámítottam, míg megkerestük a tarhonyát a kamrában.


Hozzávalók: 25 dkg sertéshús - a tegnapi szelethúsból, ami nem ütötte meg a mércét külcsin szempontjából. 1 fej vöröshagyma, 1 fokhagyma, só, bors, majoranna, kömény, pirospaprika, olaj, chili,víz, 3 evőkanálnyi saját levében eltett natur lecsó. A hagymát apró kockákra vágjuk és olajon kevés sóval fedő alatt megdinszteljük. Így szinte krémszerű lesz. Beledobjuk a felkockázott húst, az apróra vágott fokhagymát és a fűszereket (piros paprika kivételével). Megpirítjuk a húsokat, majd rádobjuk a pirospaprikát és felöntjük 3 dl vízzel. Mikor a hús félig megfőtt beleöntünk 20 dkg tarhonyát felforraljuk, és egészen kis lángon fedő alatt puhára főzzük. Céklával tálaltam, de holnap ecetes uborkát csomagolok az ebédhez.
/Fotózni már sem kedvünk, sem erőnk nem volt, ezért a képet innen kölcsönöztek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése