2009. március 11., szerda

Haj-haj- hajdanán 7.


Nagy esemény , amikor az ember gyermeke először lépi át az iskola küszöbét. Stressz a szülőnek, aki remeg, hogy hátha görbén néznek szívéről szakadt magzatára, és persze stressz a gyereknek is, aki a csontjaiban érzi, hogy mondhatnak az ősök bármit, vége a felhőtlen gyerekkornak. Hála az égnek vannak igazi anyaszívű pedagógusok is. A lányom kétszeresen is szerencsés volt, mert mindkét tanító nénije szakmájának dísze volt.
Első nap az iskolában. A kapuban szorongó szülők várják csemetéjüket, és persze a beszámolót.
Jön is a lányom, és miután ragyog az arca, rögtön leesik a szívemről az első szikla - nem utáltuk meg az iskolát!Lányom meg sem várja, hogy hazaérjünk, mesélni kezd, csak úgy ömlik belőle a szó. Legjobban Gizi néni rafinált otthonérzet teremtő ötlete tetszik neki.
-Képzeld anya- lelkendezik kislányom - Gizi néni mindenkitől megkérdezte, hogyan szólítja otthon az anyukája, mert Ő is úgy szeretne hívni bennünket.
Erre felkaptam a fejem, mivel gyermekem a nem mindennapi Gyöngyvér nevet kapta a keresztségben, amit ráadásul még csak véletlenül sem használtunk becézett formában.
- Te mit mondtál kicsim, hogy hívunk otthon? - tettem fel a kardinális kérdést.
Gyermekem elémperdül a járdán és büszkén kivágja.
- Csillagom, virágom, bogaram!
Bennem meg kajánul vigyorogva csapdossa a térdét a kisördög, elképzelvén Gizi nénit, felelésre szólítva a lányom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése