A mai történet kolléganőmmel való kooperációs tevékenység során jutott eszembe. Akinek életem során írtam üdvözlőlapot az tapasztalatból tudja, hogy nem épp gyöngybetűimről vagyok nevezetes.Ha nem lenne számítógép, valószínüleg sosem jutottam volna el odáig, hogy naplót írjak. Nos, a bankban összedobtam egy táblázatot, és kértem a kolléganőmet, hogy pár régebbi kimutatásból vigye fel az adatokat. A rögzítés az alábbi forgatókönyv szerint történt. Kolléganő prüntyög a gépen, majd nézi a lapot, aztán közelebb hajol a papírhoz, majd leveszi a szemüvegét és úgy próbálkozik. Pár perc után feladja, odajön és megkérdezi, hogy szerintem melyik hieroglifa mit is jelenthet. Gyorsan megfejtem, elolvasom neki a jegyzetet. Ő visszamegy a helyére és három perc múlva kezdődik az egész előről.
A szituáció azonnal feldobott egy emléket kicsi fiam általános iskolás korából.
Manokám második osztályos. Hazajön az suliból és enyhén szólva, nem épp a lelkesedés hangján közli velem, hogy be kéne mennem Klári nénihez, az angol tanárnőhöz fogadó órára. Miután gyermekem kiváló nyelvérzékkel rendelkezik, és ezt a "tantónénit" még kedveli is, értetlenséggel fogadom azt a megvetést és sértődést, amit amit kihallok a hangjából. Hosszas faggatózás során kiderül, hogy gyermekem elégtelent kapott dolgozatára. Mint szigorú és következetes anyuka, nyomok egy puszit gyermekem fejebúbjára, és biztosítom róla, hogy csak valami tévedés folytán történhetett meg, hogy nem ötöst kapott - és elbattyogok bájvigyorogni a suliba. Miután lányom is abba az iskolába jár, csak két évfolyammal feljebb, a tantestülettel konszolidált viszonyt ápolunk. Így Klári néni - aki kb velem egyidős - elnézést kérő arckifejezéssel fordul hozzám.
- Tudja kedves anyuka. A Mano angol dolgozata akár ötös is lehetett volna - ha el tudtam volna olvasni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése